Horváth Bálint a 2026/2027-es szezonban is a BJA HC-t erősíti! Isten hozott egy újabb szezonra Bálint

Centerünk 32 mérkőzésen 18 pontig jutott az alapszakaszban, 6 gólt lőtt és 12 gólpasszt adott.

Az Erste Liga rájátszásában sérülés miatt csak egy meccsen tudott jégre lépni és a Magyar Bajnokság rájátszása során is csak 5-ször szerepelt a csapatban, ami alatt 1 góllal és 1 gólpasszal zárt.

” Viszonylag korán eldöntöttem, hogy maradni szeretnék és ez a stáb részéről is kölcsönös volt. Nagyon jól érzem itt magam. Egy szezon után már ki merem jelenteni, hogy itthon érzem magam. Fejlődés szempontjából is ez tűnt helyesnek, a szezon második felétől kezdtem el érezni, hogy minden nap egy kicsit tudtam fejlődni, és ezt is szeretném folytatni a következő szezonban. Nyilván az alapszakasszal nem lehetünk elégedettek, így én személy szerint még motiváltabb vagyok, hogy a szurkiknak egy sikeresebb alapszakaszt tudjunk majd adni! A rájátszásra azonban sikerült összeállnunk, megmutattuk a nézőknek és magunknak is, hogy milyen csapat is vagyunk! Egyénileg az volt a legrosszabb, hogy az Erste Liga rájátszást a lelátóról kellett néznem. Azonban nagyon örültem a srácoknak, annak amit ott is véghez vittek!”- értékelte a magunk mögött hagyott szezont Bálint, és indokolta meg, miért hosszabbított szerződést a klubbal.

Remekül alakul a rehabilitációja is, hála Istennek már csak annyi gondja van, mint bárki másnak jelenleg: a hőség.

” Szerencsére jól alakul a nyaram, a kánikulát leszámítva, azt nem nekem találták ki!😅 A legnagyobb hangsúly a rehabilitáción van, mely a tervek szerint halad, minden segítséget megkapok hozzá a csapattól. Egyébként mennek a szokásos edzések, a pihenés, sokat vagyunk barátnőmmel a Balatonon, úgyhogy nem panaszkodom.”

Sikeres és sérülésmentes 2026/2027-es szezont kívánunk Horváth Bálint! ❤🏒🥅

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás