FEHA 19 – Budapest Jégkorong Akadémia HC: 3-2

Harcos, hajtós mérkőzésen vagyunk túl. Az első harmadban többet támadott és megérdemelten szerzett vezetést a fehérvári együttes, egy szépen kipasszolt támadás végén Bogesic szerezte meg a FEHA19 első gólját. Több kidolgozott helyzetet és kontrát is vezetett a hazai csapat, Farkas Roland kiváló védéseinek volt köszönhető, hogy nem született több találat.

A 26. percben egy pontos keresztpasszt követően Németh növelte az előnyt egy nagy lövéssel középről.Emberelőnyből sikerült szépíteni két perccel később: Judd Blackwater lövése kipattant, Molnár Bálint pedig azonnal behúzta a kapuba a pakkot!

A harmad második felében két újabb emberelőnyt is kaptunk, melyek során nagy nyomást helyeztünk Melnichuk kapujára, de nem akart összejönni az egyenlítés.A kivédekezett kiállítások után új erőre kapott a FEHA és ismét Farkas Rolin múlt, hogy nem változott az eredmény a játékrész végéig. (2-1)

A harmadik harmadra sokkal támadóbb felfogásban jöttünk ki, és bő két perc után sikerült is az egyenlítés! Tóth Richárd kínálta meg a kapust egy távoli lövéssel és a kipattanóra tökéletes ütemben érkezett Ravasz Csanád, aki szépen a hálóba lőtte a korongot.Tovább támadtunk, egy kontrát követően mégis az ellenfél szerzett gólt: egy szépen kipasszolt támadás végén Ambrus került kihagyhatatlan helyzetbe a kapu előtt. Innentől a játék képe BJA HC támadásokról és FEHA kontrákról szólt. Mindkét oldalon voltak nagy helyzetek és nagy védések.

Az 57. percben 2+2 perc emberelőnybe kerültünk, majd az első büntetés leteltét követően Kangyal Balázs lehozta Farkas Rolandot, hiába nyomtunk azonban emberfeletti erővel, a hazaiak ugyanilyen szellemben védték a kapujukat. Végül nem sikerült áttörni a védelmet, maradt az egygólos fehérvári siker. (3-2)

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás