DVTK Jegesmedvék – Budapest Jégkorong Akadémia HC: 0-4

Dinamikus, gyors első harmadot láthattunk, a két csapat az első pillanattól kezdve egyaránt támadó hozzáállással lépett fel a jégre. A harmad legnagyobb lehetősége Schlekmann Márk által érkezett, aki egy nagy kapuvasat lőtt az egyik támadás végén. A 16. percben emberelőnybe kerültünk, de ezt nem sikerült kihasználni, a harmadban összesen 27 kapura lövést láthattunk, de gólt nem. (0-0)
A második játékrész elején sikerült megszerezni a vezetést, a 24. percben Tóth Richárd helyezkedett jól és vette be egy nagy lövéssel Voris kapuját! A gól után továbbra is lendületben maradt a BJA HC, nagy erőkkel támadtunk, de nem sikerült újból betalálni. A harmad felénél kezdett el változni a játék képe, sőt, egyre inkább átvette az irányítást a DVTK csapata, záporoztak a lövések Kiss Dániel kapujára, ő azonban bravúrt bravúrra halmozva tartotta az előnyt.
A 36. percben végül sikerült újabb gólt szereznie a Rozsomákoknak! Tóth Richárd harcolt nagyot a kapu előtt és a korong valahogy hátra került Ivan Vorobyov elé, aki szokásához híven egy hatalmas bombagólt lőtt. (0-2)
A harmadik húsz perc elején érződött a góllövési kényszer a hazaiakon, folyamatosan jöttek a miskolci támadások, Kiss Dániel azonban rendíthetetlen volt. A rohamoknak egy kiállítás vetett véget, de sajnos ebből nem sikerült gólt szereznünk. A 46. percben azonban már összejött a harmadik találat. Egy korongszerzést követően Evgenii Mozer törhetett egyedül a kapura és egészen rávitte a kapusra. Az akció során a kapu is elmozdult miközben a korong átcsúszott a gólvonalon, a bírók újra meg is nézték az esetet, de végül megadták a gólt. Az 51. percnél ismét következhetett egy BJA HC emberelőny, és ebből végre sikerült betalálni is! Jesperi Viikilä passzolt középre Schlekmann Márkhoz, Sleki egy szép csel után tovább passzolta az üresen érkező Ilya Tsulygin-hez, aki magabiztosan bevágta közelről. A gól után szinte azonnal jött egy páros kiállítás, majd ennek leteltével egy újabb hazai kiállítás.
A legfontosabb kérdés immáron az volt, hogy sikerül-e a nagy formában védő Kiss Dánielnek kapott gól nélkül lehoznia a meccset.
A maradék időben mindkét oldalnak megvoltak a helyzetei, majd a legvégére még egyszer emberelőnybe kerültünk, az utolsó fél percre pedig teljesen elveszítette a kontrollt a hazai gárda és összeszedtek még két kisbüntetést, valamint egy fegyelmit is.
Több gól már nem esett, Kiss Daninak összejött a shutout, a BJA HC-nek pedig a magabiztos győzelem. (0-4)
Gratulálunk a csapatnak és gratulálunk Kiss Daninak a mai kiváló teljesítményéhez és a shutouthoz! Szép volt srácok! ❤🏒🥅

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás