Dunaújvárosi Acélbikák – Budapest Jégkorong Akadémia HC: 2-5 

Gyorsan emberhátrányba kerültünk a mérkőzés elején, de ezt ügyesen kivédekezték a srácok Farkas Roland vezérletével.

A harmad felénél megszereztük a vezetést, Nagy Gergő tört be és húzta estében kapura a korongot, a kipattanót pedig Molnár Bálint lőtte be közelről. Azonnal jött a válasz, egy kapu mögül középre tett korongra Jensen érkezett és pontos lövéssel egyenlített.

A 13. perc kényszerű kapuscserét hozott hazai oldalon: Ságit kellett sérülés miatt lecserélni Tóth Károly Balázsra. A 17. percben ismét megszereztük a vezetést, Szabó Dániel távoli lövése átjutott a kapu előtti tömegen, de a kapusban elakadt, a kipattanóra viszont Tóth Richárd csapott le és hidegvérrel még el is húzta a hálóőr mellett, mielőtt belőtte.Ismét gyorsan egalizált a hazai csapat, ezúttal egy védelmi hibát kihasználva indítottak le, Farkas Roland pedig hiába védett bravúrral, az előre pattanó korongra Zohovs érkezett és zavartalanul lőhetett a kapuba. A harmad legvégére tartogattuk a csattanót: alig pár másodperccel a dudaszó előtt az újvárosi kapu előtt volt egy buli, amit Curtis Roach tökéletes ütemben a kapu elé húzott, ott pedig érkezett Ethan Somoza és bevágta az utolsó tizedmásodpercekben. (2-3)

A 25. percben növeltük az előnyünket, Nagy Gergő lőtt kapura oldalról és ismét egy kipattanóra érkeztünk jól, ezúttal Judd Blackwater juttatta a hálóba a korongot ilyen helyzetből. Ezt a húsz percet végig domináltuk, folyamatosan nyomás alatt tartottuk a dunaújvárosi kaput, két emberelőnyünk is volt, de az eredmény nem változott. (2-4)

A záró játékrész is hasonló képet hozott, mint az előző: sokat támadott a BJA HC, nem hagytuk kibontakozni az ellenfelet.

49. percben Curtis Roach lőtte rá a kék vonalról, Ravasz Csanád pedig kiváló ütemben ért bele az érkező korongba, eldöntve ezzel a mérkőzést. A harmad második felében feltámadt egy időre az Acélbikák csapata, de Farkas Roli minden lövésnek az útját állta.

Az eredmény így nem változott, magabiztos győzelemmel távozhatunk Dunaújvárosból. (2-5)

Szép volt srácok, gratulálunk! ❤🏒🥅

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás