Corona Brasov – Budapest Jégkorong Akadémia HC: 5-3

Az első harmad felemásra sikerült, az első felében a hazaiak akarata érvényesült, többet támadtak és a 7. perc elején Valchar góljával meg is szerezték a vezetést.

A következő gól a 14. percben érkezett Gajdó ütőjéről, ezzel már kétgólosra duzzadt a Brassó előnye.Innentől kezdve azonban előjött a Rozsomákok harciassága és a harmad bő utolsó öt perce teljesen más képet mutatott.

Nagy szerepe volt ebben Szabó Bencének, védőnk előbb egy tűpontos lövéssel szépített csapatkapitányunk, Pozsgai Tamás asszisztjából.

A harmad utolsó percében pedig Ilya Tsulygin hatalmas góljához járult hozzá egy szép gólpasszal. Ráadásul mindkét találatunk emberelőnyben született. (2-2)
második játékrész elejét nagyon megnyomták a brassóiak és ennek eredményeként újra megszerezték a vezetést: Zagidullin talált be a 22. percben.
A harmad több gólt nem, kiállítást viszont annál inkább hozott: előbb Atte Karppinen leterítéséért Clarke kapott 5 perc plusz véglegest, majd még két hazait is kiküldtek a későbbiekben.
Sajnos a kilenc percnyi emberelőny során nem tudtunk betalálni, pedig nagy nyomás alatt volt végig az ellenfél kapuja. (3-2)
A harmadik harmad elején ismét emberelőnybe kerültünk, de ezt is kivédekezték vendéglátóink, majd egy páros kiállítás során mindkét csapatból kiküldtek a bírók egy-egy játékost.
A 49. percben Nagy Krisztián vitte be a korongot középre és szépen játszotta meg Evgenii Mozert, aki kicselezte a kapust és belőtte az egyenlítő gólunkat!Ezután nyomni kezdett a Brassó, jöttek a helyzetek, majd jött az újabb gól is: egy távoli lövésbe tette bele az ütőjét Van Wormer, mattolva ezzel Farkas Rolandot. Kevesebb, mint két perc volt hátra, amikor Kangyal Balázs időt kért és lehozta Farkas Rolandot, ezt azonban a korongot szerző és meginduló Valchar kihasználta és egy üres kapus góllal döntötte el a mérkőzést. (5-3)

Jobbulást kívánunk Atte Karppinennek, amint pontosabb információink lesznek az állapotáról, jelezzük. ❤

Hajrá, BJA Hockey Club!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás