Minden meccsnap ünnepnap, de a mai ráadásul a Magyar Kupa négyes döntőjének az első napja!
Kangyal Balázst kérdeztük arról, hogyan készül a csapat az esti mérkőzésre.
” A tavalyi szezonnak az egyik fénypontja volt a Magyar Kupa győzelmünk.Nagyon örültünk neki és büszkék is voltunk rá, tudtuk, hogy azért nem ez a realitás, de a sportban nagyszerű dolgok tudnak megtörténi, ha elég önfeláldozó vagy és felkészült. Hogy ebben az évben is megint a négy között tudunk játszani, az egy óriási siker már, szerintem. Igen, nyilván, tavaly ezzel a győzelemmel érdemeltük ki, de ezt a sikert nem veheti el tőlünk senki.
A Dab is abszolút megdolgozott érte, a Ferencváros nagyon meggyőzően kvalifikálta magát, nem véletlenül az első a bajnokságban. A Volánról pedig mindenki tudja, hogy azért a mezőny előtt jár, bárki bármit is mond, ha csak a szakmaiságát nézem- a reklámszöveget tegyük is félre – egy erősebb bajnokság élcsapata. Úgyhogy aki tud játszani, az örülhet neki, egyetlenegy dolog talán az, amit a negatív oldalra tennék: ebben a hónapban tizenhat meccsünk van, decemberben meg kb négy volt. Ez elgondolkodtató a jövőre nézve. Azért látom, hogy mentálisan nem vagyunk a topon, de egy nagy meccset várok a Fradi ellen és az aki nyer, majd megmérettetheti magát újra egy Magyar Kupa döntőn. Plusz, mégiscsak hazai pálya, nem kell utazni, nem kell mászkálni, ez valamennyire segítség. Úgyhogy igyekszünk ezt a hétvégét tényleg a fejlődésünknek alárendelni és minden szempontból kiszolgálni a közönséget.”
Sok sikert srácok, hajrá, BJA HC! ![❤](https://static.xx.fbcdn.net/images/emoji.php/v9/t6c/1/16/2764.png)
![🏒](https://static.xx.fbcdn.net/images/emoji.php/v9/t59/1/16/1f3d2.png)
![🥅](https://static.xx.fbcdn.net/images/emoji.php/v9/t92/1/16/1f945.png)
![❤](https://static.xx.fbcdn.net/images/emoji.php/v9/t6c/1/16/2764.png)
![🏒](https://static.xx.fbcdn.net/images/emoji.php/v9/t59/1/16/1f3d2.png)
![🥅](https://static.xx.fbcdn.net/images/emoji.php/v9/t92/1/16/1f945.png)