Budapest Jégkorong Akadémia HC – Újpesti TE: 7-4

Gyors és aktív első harmaddal indult a mérkőzés, volt itt minden, amiért a hokit szeretni lehet: szép támadások, gólok, nagy ütközések és bravúros védések.
Aktívabb volt a BJA HC, a sorozatos támadások során sikerült is bevenni a kaput: Antonin Honejsek és Nagy Gergő együttesen rohamozták Rajna Miklóst és végül utóbbi volt közelről eredményes. (1-0)
Egy percen belül jött az egyenlítés, Thompson takarásból leadott messzi lövése talált utat a kapuba Farkas Roland mellett.
A kapott gól nem törte meg a srácokat, folytatódott a jó iram és a Rozsomák mezőnyfölény, a legnagyobb helyzet Honejsek nevéhez fűződött, aki üresen tudott kiugrani, de Rajna bravúrral hárított. (1-1)
A második húsz perc nagyon hajtósra sikerült, mindkét csapat felszántotta a jeget. A 26. perc elején Molnár Bálint adott gyönyörű fonák passzt a középen érkező Keresztes Leventének, aki nem is hibázott, nagy gólt vágott belőle!
Félidő után nem sokkal meglett az első kiállítás is tőlünk, de ezt szépen és magabiztosan kivédekezték a srácok, majd öt perccel később még egy emberhátrányt oldottunk meg. Ezek során nagyon nyomott az UTE, de Farkas Roland és a védelem nem remegett meg. Az utolsó percben emberelőnybe kerültünk, aminek a nagyobbik része átcsúszott a záró játékrész elejére. (2-1)
14 másodperce zajlott a záró harmad, amikor Páterka Bence révén emberhátrányban egyenlítettek a lila-fehérek. Ugyanebben a percben, azonban Keresztes Levente második találatának köszönhetően ismét megszereztük az előnyt, Levi Jíri Riha és Valentin Razumniak passzait váltotta gólra.
Tovább folytatódott a gólgyártás, a 43. percben Dominik Novotny is betalált, aki Drake Pilon mesteri passzát lőtte be közelről Rajna Miklós kapujába, ezzel 4-2-re gyarapítva a BJA HC találatainak számát. Alig 3 perccel később, a két perces kiállítását követően Molnár Bálint is góllal büntetett, ő Drake Pilon passzát értékesítve iratkozott fel a góllövők közé. (5-2)
Kiss Patrik és Szabó Rácz Maxim két góljával jött vissza az UTE a meccsbe, azonban egy újpesti időkérést és Rajna Miklós lekorcsolyázását követően az utolsó két percben két védelmi hiba után, Antonin Honejsek és Valentin Razumniak két üres kapus góljával eldöntöttük a mérkőzést. (7-4)
Szép volt srácok, gratulálunk! ❤🏒🥅

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás