Budapest Jégkorong Akadémia HC – Sport Club Csíkszereda: 1-2 (szétlövés után)

Nagy iramú, gyors játékú meccset láthattunk, sok lövéssel és nagy védésekkel. Az első harmadban többet támadtunk és mindkét oldalon volt egy-egy kiállítás, de gól nem született. (0-0)
A második húsz perc egy Farkas Roland bravúrral indult, aztán ismét megvoltak mindkét oldalnak a helyzetei. A 33. percben Luke Santerno kapott 5 perc + véglegest, amit ki is használt az ellenfél: egy messziről megeresztett lövés elakadt és néhány pattanás után Bíró Gergő elé került a korong, aki közelről behúzta. A maradék részét kivédekeztük a kiállításnak, majd újra a BJA HC lendült támadásba. Hamar jött is az egyenlítés, Sofron István érkezett nagy lendülettel a kapu elé és szerezte meg a korongot, majd lábbal maga elé tette és szépen bevágta Adorján Attila mellett. (1-1)
A harmad végére kaptunk még egy emberelőnyt, aminek a felét átvittük a következőre, de végül kihasználatlanul maradt. A nyomást ettől függetlenül fenn tudtuk tartani és még jó pár percig beszorítottuk az ellenfelet a kapuja elé.
Az 52. percben ismét emberelőnybe kerültünk, amiből a Csíkszereda tudott kiugrani és csak Farkas Roland lélek jelenlétén múlt, hogy maradt a döntetlen. A maradék időben a legnagyobb helyzet Schlekmann Márk nevéhez fűződött, aki szép cselek után vetődés közben húzta kapura a pakkot, de végül az oldalhálót találta el. (1-1)
A hosszabbításban továbbra is hajtottak a fiúk, mindkét oldalon jöttek a lövések, de a kapusok eszén nem lehetett túljárni. Következtek a büntetők, ahol kapásból az elsőt belőtte az ellenfél, onnantól pedig minden próbálkozást hárítottak a kapusok.
Így két pontot szerzett az erdélyi csapat, mi pedig egyet. (1-2) 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás