A mérkőzés első húsz perce kiegyensúlyozott játékot hozott, bár mindkét együttes magához akarta ragadni a kezdeményezést, így a kapuk előtt sorra alakultak ki a veszélyes helyzetek.
A helyzetkihasználásban azonban a vendégek voltak pontosabbak: az 5. percben Sándor-Székely lövése talált utat a kapunkba, megszerezve a vezetést a Gyergyónak.
A korai gól után hajtottunk az egyenlítésért, de az első szünetre megmaradt a minimális hátrányunk. (0–1)
A második játékrész gyergyói mezőnyfölényt hozott.
A vendégek komoly nyomást helyeztek a harmadunkra, ám a védelmünk és a kapuban ihletett formában védő Kiss Dániel zseniálisan állták a sarat a rohamok közepette.
A hősies védekezés meg is hozta a gyümölcsét: a 29. perc elején Weidemann Márk Niklas Karjalainen és Varga Arnold gólpasszából gyönyörűen egalizált!
Az örömünk sajnos nem tartott sokáig, másfél perccel később ugyanis Brance Orbán révén ismét a vendégeknél volt az előny. Ráadásul nem sokkal ezután emberhátrányba is kerültünk, de a speciális egységünk kiválóan zárt, Kiss Dani parádézott a kapuban, így újabb kapott gól nélkül mentünk a pihenőre. (1–2)
A záró játékrészben komoly ritmusváltás történt Rozsomák részről. Végig domináltunk, rengeteg kapura lövéssel veszélyeztettünk, és a 46. percben be is érett a nyomás: Nádor Kristóf gólpasszából Matic Percic lőtt szép gólt. Az 52. percben aztán jött a hidegzuhany, amikor egy emberhátrányunkat kihasználva Chris Bodó harmadszor is vezetéshez juttatta a Gyergyót.
A csapat tartását mutatja, hogy bő egy perc múlva érkezett is a válasz: az előző gól szereposztása megfordult, Percic passzából ezúttal Nádor Kristóf vágott egy szépségdíjas gólt, a második asszisztot pedig Nagy Krisztián jegyezte.
A rendes játékidő legvégén, Kangyal Balázs időkérése után még egy emberelőnyt kaptunk, de a fórt nem sikerült gólra váltani, így maradt a döntetlen. (3–3)
A hirtelen halálban továbbra is maximális fordulatszámon pörögtünk, oda-vissza záporoztak a helyzetek, de a kapusok eszén már nem lehetett túljárni, így jöhetett az idegőrlő büntetőpárbaj.
A szétlövésben aztán a BJA HC valóságos gálát rendezett:Szabó Dániel, William Zapernick és Nagy Gergő is jéghideg profizmussal értékesítette a maga büntetőjét.A kapuban pedig Kiss Dani brillírozott, és a Gyergyó egyetlen próbálkozásánál sem hibázott!Hatalmas gratuláció a srácoknak, ez igazi csapatmunka volt! ![]()
![]()
![]()
Hajrá, BJA HC! ![]()
![]()
![]()
