Budapest Jégkorong Akadémia HC – Gyergyói Hoki Klub: 1-2

Sajnos nem úgy alakult az első harmad, mint ahogy azt szerettük volna. Bár az első nagy helyzet a BJA HC-től érkezett – egy kapuson átjutó lövést a védő a gólvonalról mentett – mégis a vendégek szereztek vezetést. A 9. percben emberelőnyös helyzetben Haaranen vihette rá Farkas Rolandra egy támadás során a korongot – előtte mi rohantuk le az ellenfél kapusát, de a végén egy rontott passzból kontrázni tudott a Gyergyó – és egy nagy lövéssel megszerezte a vezetést csapatának. A harmad második felében kivédekeztünk egy emberhátrányt, de az utolsó percekben mégis növelték előnyüket a vendégek: egy kapu mögül visszapasszolt korongot Chris Bodo vágott be kapáslövésből. Az utolsó bő másfél percet emberelőnyben tölthettük és Kirils Galoha egy szép csellel játszotta magát tisztára, azonban az utolsó pillanatban egy vetődő gyergyói védő még épp bele tudott piszkálni csatárunk lövésébe. (0-2)
A második húsz perc nagyrészt Rozsomák támadásokkal telt, szinte végig nyomás alatt tartottuk az ellenfél kapuját, de nagyon sokáig nem tudtunk mit kezdeni Rinnével, aki mindent védett.
A 36. percben még emberelőnybe is kerültünk, de hiába rendeztünk tűzijátékot, továbbra sem sikerült megtörni a jeget.
A kiállítás letelte után nem sokkal azonban végre összejött a rég áhított gól: Dóczi Zsombor lőtt egy nagyot a kék vonalról, a lövésbe pedig Molnár Zétény tette bele kiválóan az ütőjét, megszerezve ezzel első gólját az Erste Ligában!
A harmad legvégén kaptunk még 2+2 perc emberelőnyt, aminek a nagy részét átvittük a harmadik harmadra. (1-2)
Hiába támadtunk azonban, nem sikerült kihasználni ezt a kecsegtető helyzetet, köszönhetően a vendégek kiváló védőmunkájának. Ebben a harmadban is sokat támadtunk, az ellenfél pedig kontrákkal operált, de mindkét kapus kiváló formában védett. A 49. percben ismét kiharcoltunk egy kiállítást, majd néhány perccel később még egyet, ám ezekből sem sikerült egyenlíteni, hiába tettünk meg mindent a gólért.
A harmad második felét is végig támadtuk, az utolsó szűk két percre még Farkas Rolandot is lehozta Kangyal Balázs, de a Gyergyó hősiesen védekezve kibekkelte a meccset és elhozta a három pontot. (1-2)

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás