Budapest Jégkorong Akadémia HC – FEHA19: 4-2

A FEHA19 elleni előző összecsapásunknál gólban gazdagabb mérkőzést láthattunk, és a végén ugyanúgy mi örülhettünk a megszerzett három pontnak. Az első harmadban gyorsan vezetést szereztek a vendégek, már a második percben Fekete góljának köszönhetően felkerültek az eredményjelzőre. A Rozsomákok azonban gyorsan megrázták magukat és már a játékrész fele előtt fordítottak. A 7. perc elején Molnár Bálint passzolt Kirils Galohának, aki szépen játszotta be a pakkot középre az érkező Evgenii Mozernek, ő pedig közelről nem hibázott. A 10. percben pedig Nagy Krisztián és Tóth Richárd harcoltak meg egy korongért, amit végül utóbbi küldött hátra Dóczi Zsombornak, aki pedig a kapuba bombázott. (2-1)
A második harmadban egy kettős kiállítás borzolta a kedélyeket, majd a 31. percben mi kaptunk emberelőnyt, de ezt nem sikerült kihasználni. Összességében egy lövéssel többel zártak ebben a harmadban a fehérváriak, de Farkas Roland kiválóan védett mindent. (2-1)
A harmadik húsz perc első felében jött egy BJA kiállítás, de ezt sikerült megoldani a védelemnek és Farkasnak, majd a 48. percben Galoha játszotta meg Schlekmann Márkot, aki tovább folytatta góllövési sorozatát! Az 50. perc újabb emberhátrányt hozott és ezt már ki is használta ellenfelünk, Farkas László góljával szépített a Fehérvár.Öt perccel később mi kerültünk emberelőnybe, de ezt nem tudtuk gólra váltani. Már az utolsó percben jártunk, mikor a FEHA19 vezetőedzője, Anatoli Bogdanov időt kért, és lehozta Melnichuck-ot a kapuból.
A végső taktika mégsem volt kifizetődő, mert jó védekezést követően Schlekmann Márk szerzett korongot és játszotta meg Mozert, aki beállította a végeredményt egy üreskapus góllal. (4-2)
Szép volt srácok, gratulálunk! ❤🏒🥅

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás