Kiválóan kezdett csapatunk, a vasárnapi fordítás lendületes játékát átmentve, több helyzetet is kidolgoztak, aminek meg is lett a gyümölcse: a 7. percre fordulva Nádasy Márton húzott befelé a koronggal, majd tűpontos lövéssel mattolta Bejó Jánost (1-0). Később elcserélte magát a BJA HC, majd Pilon kapott kisbüntetést. Ki is használta az öt a három elleni lehetőséget a DAB: Askarov kettős előnyben a kapu mögül befordulva vette be Farkas Roland kapuját (1-1), majd néhány másodperccel később egy szép akció végén újra betalált, megfordítva a mérkőzés állását (1-2).
A harmad utolsó perceiben újra a rozsomákok előtt adódtak lehetőségek, de se Nagy Gergő, se Antonin Honejsek nem tudta bevenni a vendég kaput.
A második harmad elején növelte előnyét a Dunaújváros, Yarulinról pörgött be egy korong a kapu előterében (1-3), a 31. percben egy figyelmetlenséget követően Zorin találta meg Askarovot, aki triplázni tudott (1-4). Később Vuoksialat állították ki, öt a négy ellen pedig Szabó Bence lövését még hárította Bejó, de Antonin Honejsek már a hosszú sarkot kilőve mattolta a vendég kapust, Pozsgai Tamás okos passzát követően (2-4). Horváth Bálint kiállításánál Farkas Roland mentett nagyot, a harmad utolsó másodperceiben pedig elcserélte magát az Acélbikák csapata, így a BJA HC emberelőnyben fordulhatott a harmadik játékrészre.
A 44. percben Szabó Dániel kapott jó passzt, azonban nagy lövése a vason csattant. Folyamatosan támadásban maradt csapatunk, aminek a 48. percben meg is lett az eredménye: Horváth Bálint blokkolt kiválóan saját harmadában, majd elindult, és az újvárosi kapu mögül kiválóan készített vissza Varga Arnold elé, aki kíméletlennek bizonyult, és egy gólosra csökkentette a különbséget (3-4). Az utolsó percekben mindent megpróbált a BJA.
Kangyal Balázs vezetőedző lehozta Farkas Rolit, hat az öt ellen Pilon veszélyeztetett, azonban hiába a lövések, és hátul az önfeláldozó mentések, a végén Mirko Djumic zárta le egy üres kapus góllal az összecsapást (3-5).
Vasárnap az UTE otthonában javíthatnak a rozsomákok.
