Budapest Jégkorong Akadémia HC – Corona Brasov: 8-2

Az első négy percet követően valószínűleg senki sem számított rá, hogy milyen gólzáporos meccs fog ebből kerekedni.

Nagyon jól kezdett a Brassó, gyorsan magukhoz ragadták a kezdeményezést, és ennek következtében a negyedik percben kétszer is betaláltak gyors egymásutánban. Azonban még a 8. percben összejött a szépítés, ekkor Nagy Gergő szerezte meg az első gólunkat Nagy Krisztián és Szabó Dániel asszisztjából. (1-2)

A második harmad aztán olyan játékot hozott, ami mindenkit meglepett, de leginkább a Brassót. Bő fél perc kellett mindössze az egyenlítéshez, Keresztes Levente talált be Schlekmann Márk passzából. Pár perccel később a vezetést is megszereztük, és az egész harmad során folytattuk a gólok termelését! Keresztes Levente, Nagy Krisztián, Szabó Bence, és Horváth Milán egyaránt eredményesek voltak, ráadásul Szabó Bence és Horváth Milán egyaránt két góllal szállt be a közösbe. Írd és mondd, 6 góllal zártuk a második húsz percet! (7-2) 😍🏒🥅

A harmadik harmadra így már eldőlni látszott a mérkőzés végkimenetele, csak a végeredmény volt a kérdés.

Az 54. percben aztán Sleki az addigi 3 gólpassza mellé még egy gólt is begyűjtött, beállítva ezzel a végeredményt is ezen a parádés mérkőzésen. (8-2)

Szép volt BJA HC, gratulálunk srácok! ❤🏒🥅

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás