Budapest Jégkorong Akadémia HC – Corona Brasov 4-3

Nem indult jól a mérkőzés csapatunk számára, a harminchatodik másodpercben Rokaly Szilárd távoli lövésébe VanWormer ért bele, amit kapus akadályoztatás miatt vissza is néztek a játékvezetők, végül szabályosnak ítélték a gólt. (0-1).

Komoly tempót diktáltak a csapatok, akadt helyzet mindkét oldalon. A 8. percben egy rossz átadást David Levin fülelt le, és megállíthatatlanul robogott a kezdő kapusként idén először lehetőséget kapó Kiss Dániel kapujáig (0-2).

Később akadt több előnyös lehetőség a rozsomákok és a Corona előtt is, de nem változott az első harmadban az eredmény.

A második harmadot a BJA HC kezdte jobban: Horváth Bálint okos lekészítéséből Turbucz Martin szerezte meg első idei találatát, lapos lövéssel verve Tőkét (1-2).

Nem sokkal később válaszolt a Corona, egy szép Welsh-Zagidullin-Levin játék végén, utóbbi duplázott (1-3).

Csapatunk viszont nem tört meg, sorra harcolták ki a kiállításokat, öt a négy ellen először Pilon, majd Nagy Gergő járt közel a gólhoz. Végül a 38. percben tört meg a jég: Gecse Hugó kapott büntetést, Schlekmann Márk okos passzát pedig Antonin Honejsek váltotta gólra (2-3).

A 49. percben összejött az egyenlítés: előnyös helyzetben Nagy Gergő vette észre középen Turbucz Martint, aki a pontos kiszolgálást góllal hálálta meg, kapásból a kapuba vágva a pakkot (3-3). A játék képe nem változott, nyílt helyzetekkel tarkított jégkorongot játszottak a csapatok. Egy fontos, kivédekezett emberhátrányt követően többször is Varga Arnold veszélyeztetett, de Tőke nagyokat védett. Másfél perccel a vége előtt aztán Schlekmann Márk egyéni akciójára már nem volt ellenszere a Brassó kapusának: a magyar válogatott támadó Honejsek átadásával indult el a semleges harmadból, majd nagy erővel a hosszúba tüzelt (3-4).

A vendégek mindent megpróbáltak, időt kértek, lehozták a kapust és hat az öt ellen támadtak az utolsó másodpercekben, de Kiss Dániel bravúrjaival nem tudtak mit kezdeni, így megtartották egy gólos előnyüket a rozsomákok. 😍

Fantasztikus fordítás után értékes három pont lett ma a csapatunk jutalma! Szép volt srácok, gratulálunk! ❤🏒🥅

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás