BJA HC-GKS Tychy 2-3

Kis túlzással éppen csak megérkezett a csapatunk Zólyomba és már mehettek melegíteni, majd lejátszani első meccsüket a Pavel Zábojník emléktornán.

Ez azonban nem fogta vissza a srácok lendületét, nem kellett sokáig várni az első gólra, melyet Sofron István vágott be 17:27-nél Nagy Gergő passzából ellenfelünk kapujába! (1-0)

Még a harmad vége előtt egyenlített a tavalyi lengyel bajnokságban harmadik helyen végzett Tychy, és bár helyzetek adódtak mindkét fél számára, de több találat nem született. (1-1)

Egészen a harmadik harmad első percéig, amikor újra megszerezte a vezetést ellenfelünk (1-2).

Dóczi Zsombor jobb sarokba ragasztott, Boros Dániel és Ethan Somoza passzából szerzett lövése pörgette fel a mérkőzés utolsó tíz percét (2-2), amit végül egy kettős emberhátrányban, az utolsó percen belül kapott gól döntött el a Tychy javára. (2-3)

A kapuban nagyszerűen védő Kiss Dániel jó néhány parádés védést bemutatott a meccs során, kevés hiányzott ahhoz, hogy a második kettős emberhátrányt is kapott gól nélkül hozza le- amit nagyon megérdemelt volna 😍🏒🥅-, mert fiatal akadémista hálóőrünk ismét bizonyította, hogy számítani lehet rá a kapuban.

Nemkülönben a felnőtt csapatban először bemutatkozó Szivák Gergő, aki szintén a Budapest Jégkorong Akadémia egyik fiatal és tehetséges játékosa.😍🏒🥅

Szép volt srácok, jó pihenést! Folytatás holnap az SC Marimex ellen.

📷Ernavarhegyi_Photography, archív

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás