BJA HC rohamokkal indult a mérkőzés, ám a dunaújvárosiak kapujában Szűcs Botond több ízben is bravúrral mentette meg csapatát a góltól. Végül a vendégek találtak be a 16. percben: egy villámgyors kontra végén Askarov pontos passzát Marat Saroka váltotta gólra, ezzel megszerezve a vezetést a DAB-nak (0–1).
A második harmadban sem változott jelentősen a játék képe.
A mieink nagy energiákat mozgósítottak az egyenlítésért, szép akciókat láthattunk, ám a befejezésekből hiányzott a kellő precizitás. Már-már úgy tűnt, a vendégek minimális előnnyel vonulhatnak a második szünetre, amikor a 40. percben jött a villanás: Szabó Bence indította el a támadást, a korongot pedig Keresztes Zsombor tálalta Zimányi Dániel elé, aki kíméletlenül a hálóba varrta a ziccert, lélektanilag a legjobb pillanatban egyenlítve ki az állást (1–1).
A záró játékrészben mindkét oldalon a kapusok váltak főszereplővé: Farkas Roland és Szűcs Botond is emberfeletti védésekkel tartotta életben csapata győzelmi reményeit.
Bár akadtak lehetőségeink, de a pakk nem talált utat a vendég kapuba, így a rendes játékidőben nem született döntés.
A hosszabbítás a korábbiakhoz hasonlóan helyzetekkel teli játékot hozott, ám a kapuk ekkor is érintetlenek maradtak. A mindent eldöntő szétlövésben folytatódott a hálóőrök parádéja, végül a rutinos Nagy Gergő villant meg, és profizmussal értékesített büntetőjével lezárta a meccset.
Szép volt srácok, gratulálunk! ![]()
![]()
![]()
