Alább olvasható a két vezetőedző tegnap esti meccs értékelése és a gólokat is újra lehet nézni az összefoglaló videóban.
Kangyal Balázs: ” Ez egy kiegyenlített mérkőzés volt, bármelyik csapat nyerhetett volna. A végén voltak helyzeteik nekik is, mi is eldönthettük volna még a rendes játékidőben. Legyünk igazságosak, a három a három elleni játék során a gólunkig azt se tudtuk, hogy merre megyünk. Viszont valamiért megérdemeltük, nagyon büszke vagyok a srácokra, mert kicsit más struktúrával játszottunk. Rég láttam ilyen pozitív és összetartó társaságot.
Nem csak az öltözőben, mert az öltözőben könnyű jó fejnek lenni, de amikor nehézségek vannak a pályán és a padon, akkor mutatja meg az igazi erejét a csapat. Ma ezt megmutatták, legfőképpen nekem. Lehet, hogy nem ez volt a legjobb meccsünk, de két pontot szereztünk, itt azért ez nem könnyű. Gratulálok a srácoknak, vasárnap nagy meccs ismét.”
Láda Balázs: ” Egy jó színvonalú mérkőzés volt. Az első harmadban úgy láttam, hogy az ellenfelünk felszabadultabban játszik, ez nem azt jelenti, hogy jobban, de könnyebben. Ennek ellenére megszereztük a vezetést. A második harmadban próbáltuk a játékosokat biztatni, hogy kezdjenek el játszani, élvezni a jégkorongot, mert ez egy sport. Viszont átestünk a ló túloldalára, rengeteg eladott korongot adtunk az ellenfélnek. Nagyon sok volt a lefordulás, amiből veszélyeztetni tudtak. A tiszta helyzeteket tekintve több pontot érdemeltünk volna. Ezeket a helyzeteket be kell lőni. A másik nagy hiányosságunk jelenleg, hogy minden mérkőzésen van 70 lövési kísérletünk, de ebből 30 a kaput eltaláló, nagyon sok a blokkolt és kaput el nem találó lövésünk. Ezeken dolgozunk, most ez a prioritás. A jelenlegi formánkat tekintve az egy pont is több, mint a semmi. Nagyon szoros a tabella, minden pontnak nagy jelentősége van. Megyünk tovább, vasárnap szeretnénk még jobban játszani.”