Jegyezd fel a dátumot: augusztus 22-23!

A Deggendorfer SC meghívására Németországba utazik kedvenc csapatunk az augusztus 22-23-i hétvégén.

A Deggendorfer SC hagyományosan megrendezésre kerülő nyári felkészülési tornáján, a Niemeier Haustechnik kupán, idén a hazai csapat és a BJA HC mellett a Blue Devils Weiden és az Eisbären Regensburg lépnek majd jégre a Hitzkopf-Arénában.

” Mindig komoly hangsúlyt fektettünk az előszezonra, arra, hogy nagyon erős csapatokkal játsszunk. Nem feltétlenül azért, hogy eredményesek legyünk a felkészülési időszakban, vagy azért, hogy ez mit hozhat majd nekünk a bajnokság végén- elég messze vagyunk még tőle – hanem inkább azért, hogy tényleg próbáljunk fejlődni. Ezek a mérkőzések, tornák, mindig sokat segítettek nekünk, főleg a fiataloknak. Most, hogy végre nyitni tudunk egy másik irányba, és lesz sanszunk játszani egy ilyen tornán, ahol DEL2-es egykori bajnokok is játszanak, élnünk kell ezzel egy egyedülálló és példaértékű lehetőséggel. Végre egy magyar csapat is tud erre nyitni, köszönet érte azoknak, akik szervezték és segítettek benne. Persze, hogy ezt el tudják adni, kellett az is, hogy a duplázó Magyar Bajnok megy a tornára. Tudnunk kell élni ezzel a lehetőséggel, és tovább kell építenünk ezt a kapcsolatot is. Csakúgy, mint tettük az elmúlt jó pár évben.” -mondta Kangyal Balázs.

A program így néz ki:

2026.08.22. Blue Devils Weiden (DEL2) – Budapest Jégkorong Akadémia HC

2026.08.22. Deggendorf SC (Oberliga Süd) – Eisbären Regensburg (DEL2)

2026.08.23. Mérkőzések a 3. helyért, majd a döntő

A nyár folyamán a meccs kezdések időpontjairól, jegy árakról stb. tájékoztatnak majd a szervezők, mi pedig jól megírjuk.🤩

Ami már most biztos: a Budapest-Deggendorf távolság 550-580 km, látnivaló is akad bőven, lelkes szurkolással kiegészítve pedig izgalmas mini-vakációnak ígérkezik az aug.22-23-i hétvége. 😍🏒🥅

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás