Alább a két vezetőedző, Kangyal Balázs és Jason Morgan nyilatkozata olvasható a ma esti mérkőzésről

Kangyal Balázs, vezetőedző – BJA HC

„Két oldalról közelíteném meg a látottakat. Az első az, hogy mindenki, aki sporttal, vagy éppen jégkoronggal foglalkozik, az kalapot kell, hogy emeljen az összes ma játszó játékos előtt. Bár a végén nekünk volt szerencsénk, de erre a meccsre mindkét csapat büszke lehet. A másik, hogy nekem azért nagyon kedves a mai este, mert a topsorunk, Molnár, Schlekmann, Keresztes, amikor én kezdtem az edzősködést, és a Kisstadionban még nem volt tető, és a síphoz hozzáfagyott a szám, ezek a srácok már ott voltak ebben a családban. Most pedig így tudtam az első sort pályára küldeni, ez elég nosztalgikus volt, és valamit mutat abból, hogy miben vagyunk egy kicsit más, mint a többi klub.”

Jason Morgan, vezetőedző – UTE

„Csalódott vagyok az eredmény miatt. A srácok egész este keményen küzdöttek, visszajöttünk kétgólos hátrányból az első harmad végén, aztán a másodikban belőttünk egy emberelőnyt, amivel vezettünk, majd le is adtuk az előnyt egy peches megpattanó lövéssel, ami előtt elvesztettünk egy bulit a saját harmadunkban. Onnantól bárki nyerhetett volna, szerintem jobbak voltunk, többet lőttünk és több lehetőségünk is volt, de mindkét oldalon akadtak minőségi helyzetek. A hosszabbítás ilyenkor külön műfaj, egy szerencsés vagy szerencsétlen megmozdulás dönthet. Az első ráadásban volt egy meg nem adott gólunk, de hamar túlléptünk a sokkon, jól reagáltunk. Majd jött a 3-3, vagyis jött volna, de még vizes volt a jég, és talán akkor is az volt, amikor végül belevágtunk. Aztán minden gyorsan történt, a korong valahogy túljutott Mikin, a többiek pedig addigra már elkönyvelték a védést, talán azért nem is reagáltak. Ez van, ilyen a hoki, túl kell lépnünk ezen és készülni a hatodikra, azt el kell lopnunk, de egyébként is mindig meccsről meccsre haladunk, és addig nincs vége, amíg az egyik fél meg nem szerzi a negyedik győzelmet. Nem lesz egyszerű, egyre több a sérültünk, az előzőn Bogesic, ma Kiss Dani esett ki, meg kell nézni, ki milyen állapotban van, és az alapján összerakni a pénteki tervet.”

📸Ernavarhegyi_Photography, archív

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás