FEHA19 -Budapest Jégkorong Akadémia HC 3-6

Jó tempóban és nagy elánnal kezdtük a meccset, nem is kellett sokat várni az első gólra: 0:57-nél Nagy Gergő nyúlt bele Schlekmann Márk lövésébe, és szerezte meg a vezetést.

A házigazdák sem tétlenkedtek, akadt dolga Farkas Rolandnak is, akinek azonban nem tudtak túljárni az eszén. A második BJA gólt a sérülése után visszatérő Nádasdy Márton szerezte, aki Molnár Bálint parádés passzát vágta be fonákkal 12:38-nál Hegedüs Levente kapujába.

Ezt követte nagyjából egy perc múlva Nagy Gergő második gólja, melyet ismét csak Schlekmann Márk passzából juttatott a kapuba. Addig sem lustálkodott a hazai csapat, de a három gólra egy fokozattal még feljebb kapcsoltak, és szereztek is egy gólt, melyről kiderült, hogy egy rugó mozdulatot követően, korcsolyáról pattant be Farkas Roli kapujába, így érvénytelennek ítélték a játékvezetők. (0-3)

A második harmadra is ugyanaz az agilis, nyerni akaró BJA HC érkezett a jégre, mint a meccs kezdésekor. Schlekmann Márk alakított ki leghamarabb egy ígéretes helyzetet, melyet nem sikerült értékesíteni, majd két emberelőnyünkből sem született gól. Harc azonban igen, a 2. gólunk szerzője, Nádasy Márton akasztott bajuszt a hazai csapat #16-os számú játékosával, Zapernickkel, Boros Dánielt pedig Németh Zalán találta meg. A játékvezetők nem tolerálták a történteket, Nádasy Mártont, és a Boros Dániel segítségére siető Szivák Gergőt is a büntetőpadra küldték, így a három az öt elleni játék meghozta a hazai csapat számára az első Mikhail Buchkin gólt. (1-3)

Keresztes Levente állította vissza a három gólos BJA HC előnyt 32:41-nél, amikor Szabó Dániel és Horváth Bálint passzaiból megszerezte a negyedik gólunkat. A második hazai találat is egy emberhátrányos helyzetből született, Erdőhelyi István hozta fel a csapatát 2-4-re még a második harmad vége előtt.

Az utolsó játékrész egy hazai góllal kezdődött, melyet Atlas lőtt 42:31-nél, ezt követően mindkét csapat hajtott, kapart, beleadtak mindent a játékosok. Az ötödik gólt azonban Antonin Honejsek, majd egy hazai kapus lehozatalt követően a hatodikat pedig Schlekmann Márk szerezte, aki ezzel be is állította a 3-6-os végeredményt.

A csapat nagyon jól játszott, ez a három pont nagyon kellett, mi pedig boldogan és büszkén gratulálunk, szép volt srácok! ❤🏒🥅

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás