Budapest Jégkorong Akadémia – Gyergyói Hoki Klub 0-4

Lendületesen indult a mérkőzés, komoly tempót diktáltak a csapatok. Boros Dániel és Brance Orban kiállításai után, négy a négy elleni szituációban Szabó Bence tüzelt a kapuvasra. A 12. percben Csiszer Ádám révén a GYHK szerzett vezetést, lövése a menteni igyekvő Jurkovics Bencérról vágódott végül akapuba (0-1). A harmad végén a vendégeknek adódtak lehetőségei, de Farkas Roland állta a sarat.
A középső játékrész gyergyói mezőnyfölénnyel indult, azonban egy szép ellentámadás végén Molnár Bálint veszélyeztetett, Rinne hárított. Később Ambrus ugrott ki ziccerben, Varga Arnold ugyan visszaért, de csak szabálytalanul tudta megállítani. Előnyben növelte előnyét a GYHK: Orbán-Császár-Vincze volt a korong útja, utóbbi pedig közelről megszerezte a vendégek második gólját.
A 35. percben Razumnyak szép egyéni akciója végén a kapuvasra bombázta a pakott, így maradt a két gólos vendég előny. (0-2)
A harmadik harmad elején hiába akadtak helyzetek mindkét oldalon, a kapusok jól védtek. A 47. percben a Gyergyó tudott újra betalálni: Gerads lőtt tűpontosan a rövid felsőbe Brance Orban átadásából (0-3).
Chris Bodó kiállításánal rohamoztak a Rozsomákok, de egy kipattanónál Razumnyak elől végül elhúzta a pakkot Rinne, nem sikerült a gólszerzés.
Az utolsó percben még Sándor-Székely talált kapuba, beállítva ezzel a végeredményt (0-4).
Vaárnap nem lép jégre a csapatunk, a következő mérkőzést majd november 11-én, a FEHA19 vendégeként vívják Pozsgai Tamásék.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás