DVTK Jegesmedvék – Budapest Jégkorong Akadémia HC 2-3

Péntek után ma ismét nagyot harcolt a Csapat és ismét sikerült szétlövéssel győzedelmeskedni. Támadóbb felfogásban és kiváló tempóban kezdtük a mérkőzést, több helyzetet sikerült kialakítanunk, mégis előbb a hazaiak előtt adódott a legnagyobb helyzet: Farkas Rolandot a kapuvas segítette ki emberhátrányban.

A 15. percben aztán megszereztük a vezetést, egy kipattanó korong Schlekmann Márkhoz került, ő pedig szépen játszotta meg Antonin Honejseket, Tony pedig be is varrta kíméletlenül a pakkot. (0-1)

A második harmadban Farkas Roland parádézott a kapuban, de egy szerencsés góllal mégis összejött a miskolci egyenlítés: egy belőtt korong a védőnk korcsolyájáról pattant be a kapuba.

Nem sokkal később kettős emberelőnybe kerültünk, ami nem is maradt kihasználatlanul, Pozsgai Tamás és Szabó Bence gólpasszából Valentin Razumniak lőtt egy nagy pattintott korongot fel a hosszúba. (1-2)

A harmadik játékrész elején mi is lőttünk egy kapuvasat, aztán emberhátrányba kerültünk és újra egyenlített a DVTK. Mindkét oldalon nagy helyzeteket hozott a harmad második fele, de az eredmény már nem változott. (2-2)

Mivel a hosszabbítás sem hozott döntést, jöhettek a büntetők.

A két kapus itt is folytatta a remek védéseket, végül Antonin Honejsek lőtte be az utolsó előtti körben a büntetőt, amivel megnyerte a mérkőzést a BJA HC számára. (2-3)

Szép volt srácok, gratulálunk! ❤🏒🥅

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás