Budapest Jégkorong Akadémia HC – DEAC: 6-5 (büntetők után)

Hatalmasat harcoltak a fiúk, többször is hátrányból sikerült felállni, végül pedig győztesen hagyhattuk el a jeget.

Az első harmad nem alakult túl jól, a 10. percre már három gólos hátrányban találtuk magunkat. Szerencsére még az utolsó előtti percben szépíteni tudtunk, ami lélektanilag nagyon fontosnak bizonyult. Szabó Bence nesszi lövésébe ért bele a kapu előtt remek időzítéssel Turbucz Martin. (1-3)

A második játékrészben szétesett a vendégek játéka, aminek következtében kétszer is kettős emberelőnyben találtuk magunkat. Az első nagy lehetőség még kihasználatlanul maradt, később viszont kétszer is eredményesek voltunk emberelőnyből.

Dominik Novotny és Horváth Bálint góljai között alig fél perc telt el, időt is kért Vaszjunyin Artyom vezetőedző. (3-3)

A harmad utolsó percében sajnos meg is tudta szerezni a vezetést a DEAC. (3-4)

A szünet után aztán azonnal egyenlítettünk, Szabó Bence szép szóló után eleresztett lövése átcsorgott Szeles Martinon.

Az 55. perc derekán újra hátrányba kerültünk, de ezen a meccsen nem ismertek elveszett helyzetet a mieink, az utolsó percre lehoztuk Farkas Rolandot, a taktika pedig bevált, szépen járattuk körbe a korongot, majd Nagy Gergő zseniális meglátással hozta kihagyhatatlan helyzetbe Antonin Honejseket, aki be is varrta a meccs mentő találatot. (5-5)

A rendes játékidő után a hosszabbítás sem hozott döntést, itt külön ki kell emelni Farkas Rolandot, aki nagy bravúrokkal tartotta életben a győzelmi esélyeket. Aztán jöttek a büntetők, ahol Roli ismét remekelt, az első próbálkozását még értékesítette a Debrecen, utána azonban a következő négy kapura lövést egyaránt védte kapusunk, miközben tőlünk ketten is betaláltak, így értékes két pontot zsebeltünk be. (6-5)

Szép volt srácok, gratulálunk! ❤🏒🥅

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás