Egy hete ilyenkor még három mérkőzés várt zsinórban csapatunkra a Gyergyóremetén megrendezett Kontinentális Kupán

Nem volt igazán bő a keret, akadtak sérült játékosaink, ráadásul kapus fronton is adódtak nehézségeink. Kiss Dániel ugyan utazott a csapattal, de ő még nem épült fel teljesen a sérüléséből (IIHF szabály a három kapus nevezése), így Daradics Ákos öltözött második számú kapusként. Akadémiánk fiatal kapusa a harmadik mérkőzésen mutathatta meg magát, akkor döntött úgy az edzői stáb, hogy bedobják a mélyvízbe. És Dara élt a lehetőséggel, bizonyított! Remekül védett, egy-egy bravúrt is bemutatott, győztünk.

Egy mini interjú erejéig elkaptuk, és pár kérdést tettünk fel neki arról, hogyan élte meg a történteket.

” Nagyon sok új élménnyel gazdagodtam azon a hétvégén, hiszen ez a volt az első utam a felnőtt csapattal. Nagyon jól éreztem magam, családias nagyon a légkör, befogadó a csapat, ez nagyban segítette a beilleszkedést.”

Szeretjük azt hinni, hogy a mi sportunkban létezik sportszerűség, sokszor hivatkozunk erre. Mi sem bizonyítja jobban, hogy ez tényleg így van, mint a csapattársak, ezen belül is a két kapus, Farkas Roli és Kiss Dani Darának nyújtott támogatása.

“A meccs előtti nap délutánján mondta Krino (Budai Krisztián kapusedző), hogy én fogok kezdeni a szerbek ellen. Nagyon örültem, a túra előtt nem gondoltam volna, hogy kezdhetek meccset a Kontinentális Kupában.

A meccs előtt Dani és Roli is biztatott, viszont meccs közben, a harmad szünetekben, Roli nagyon sokat segített mentálisan, köszönöm nekik.

Úgy gondolom, hogy a mérkőzés sikerülhetett volna jobban számomra, nem vagyok teljesen elégedett a teljesítményemmel, azon dolgozom, hogy legyen lehetőségem ennél jobb teljesítményt nyújtani.”

Valahogy soha nem elégedettek ezek a srácok a teljesítményükkel, és ők ezt komolyan is gondolják. Pedig ez a hét is hozott már egy győztes meccset Dara számára, a Budapest Jégkorong Akadémia U21 szerdai meccsén nyújtott ismét kiváló teljesítményt, meg is nyerte a csapat 3-1-re a FEHA19 elleni találkozót.

Csak így tovább Daradics Ákos, büszkék vagyunk rád és gratulálunk!

Nemcsak a teljesítményedhez, hanem ehhez a mentalitáshoz is, mely többre és jobbra sarkall. ❤🏒🥅

📸Ernavarhegyi_Photography

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás