Nagyon agilisan és határozottan kezdték a mieink a ma esti mérkőzést, ami a szokott gyors tempónkkal párosult. A harmadik percben Nagy Gergő lódult meg Rinne kapuja felé, de Owen Williams szabálytalankodott, amit két perccel büntettek a játékvezetők, azonban az emberelőnyt nem sikerült értékesíteni. Közben pedig a GYHK sem tétlenkedett, Szigeti Ákos majdnem megszerezte a hazaiak első gólját. Az első emberhátrányos helyzetünkre sem kellett sokat várni, a 9. percben Zimányi ülte le a két percet, amiért túl sok játékos tartózkodott a jégen. Farkas Roland azonban parádésan védett, hiába záporoztak a kapujára a lövések, mindent fogott (0-0).
A második harmad nem kezdődött jól számunkra, alig egy perccel a korongbedobást követően játék késleltetésért ismét Zimányi ült ki a büntetőpadra, és ezt az emberelőnyt Chris Bodó már értékesítette, Brance Orbán és Haaranen passzát gólra váltva (0-1). A második GYHK gól szerzője is Chris Bodó volt, aki három perccel később lőtte be közelről a pakkot, amit követett hat másodperc múlva egy újabb BJA kiállításból Császár Hunor gólja, akinek első kísérletét hárította Farkas Roland, de a kipattanót előbb kézzel lekapva, Császár másodszor már nem hibázott. (0-3)
Nem zuhantak össze a mieink, inkább rákapcsoltak, Nagy Gergő indult meg a kék vonalról és vágta be a felsőbe nagy erővel Honejsek passzát fonákkal (1-3).
Mindkét oldalon akadt még kiállítás, de egyik csapat sem tudta a fórt értékesíteni. A harmadik harmad kemény, fizikai hokit hozott, nem kímélték egymást a játékosok. Négy perccel a kezdést követően megszerezte Dallas Gerads a GYHK negyedik gólját, mely egyben a mérkőzés utolsójának is bizonyult. (1-4)
Helyzetek és próbálkozások akadtak mindkét részről, de Molnár Bálint járt a legközelebb ahhoz, hogy változtasson a végeredményen.
Holnap játssza csapatunk a harmadik mérkőzését, a Crvena Zvezda lesz az ellenfelünk.
