Ma este a torna legerősebb csapata, a Gyergyói Hoki Klub ellen lépnek jégre kedvenceink a Remete Ice Arénában

Kangyal Balázst a tegnap esti mérkőzésről és a mai lehetőségekről, elvárásokról kérdeztük.

“Tegnap egy tényleg kiváló meccset játszottunk volna, ha azt a pár hibát ki tudjuk küszöbölni, amit elkövettünk. Egy agresszív, sokat korcsolyázó, kemény ellenféllel játszottunk, és minden sanszunk megvolt arra, hogy nyerjünk. Ma egy még erősebb ellenfelünk lesz, akiknek az a céljuk, hogy hazai pályán könnyedén továbblépjenek, mi pedig próbáljuk megnehezíteni a dolgukat. De mondtam a torna előtt, akár a saját berkeinken belül, akár a laikus szurkolóknak, hogy nekünk az a legfontosabb, hogy felépítsük magunkat, és az nem megy egyik napról a másikra. Tegnap például nagyot léptünk ebben a szegmensben előre, ahogy abban is, hogy megint elvesztettünk két embert: Valentin Razumnyaknak valószínüleg eltört a keze, Szabó Daninak agyrázkódása van, úgyhogy nem is tudunk teljes kerettel játszani. Hogy ne hazudtoljam meg önmagam, nyilván elég vicces volt három ilyen kaliberű bíróval dolgozni ezen a szinten. Három pont.”

Balázs, mi veletek vagyunk, Nektek szurkolunk. Nem divatból, és nem csak akkor, amikor jönnek az eredmények. Ahogy Slekiék sem felejtettek el tegnap óta gólt lőni! Sok sikert kívánunk, hajrá BJA HC! ❤🏒🥅

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás