Marton Tibor, másodedző, BJAHC: Kicsit hullámzó és zaklatott volt a mérkőzés, nagyon sok emberelőny és hátrány szakította meg.
Azt kell mondanom, hogy igazából végig kontrolláltuk a meccset. Hogyha összaszámoljuk és visszanézzük a helyzeteket, kijelenthető, hogy több helyzetünk volt. Nem estünk kétségbe akkor sem, amikor az ellenfél vezetett. Hittünk magunkban, és sikerült legalább büntetőkből elvinni két pontot. Nem vagyunk száz százalékosan elégedettek. Azt gondolom, a szezon elejére kicsit élesebbnek kellett volna lennünk, de most van négy napunk, hogy felkészüljünk a következő fordulóra.
Péter Róbert, vezetőedző, Sportklub Csíkszereda: Nem kezdtük jól a mérkőzést. Az első tíz percben a kapusunk tartott meccsben minket, aztán valahogy találtunk egy gólt, mely erőt adott nekünk. Az első játékrész utolsó percében kaptunk egy öt perces kiállítást, amelyet sikerült kivédekeznünk. Ez hatalmas energiát adott a srácoknak. Sikerült elhúznunk, de rengeteget játszottunk hátrányban, és ez sokat kivett a csapatból. Ez meglátszott a harmadik harmadban. Nem tudtuk megtartani az előnyünket.
A mutatott játék és a fiúk hozzáállása miatt pozitív vagyok, viszont az eredmény miatt csalódott.
A csapat szerencsésen hazaérkezett, ma jöhet egy pihenőnap, holnap folytatjuk a munkát, készülünk a hétvégi két hazai mérkőzésünkre. ![]()
![]()
![]()
