Szabó Dániel nem csupán a védelemben végzett nagyszerű teljesítményével tűnt ki az első BJA HC-s szezonjában, hanem az ellenfelek kapujára is folyamatos veszélyt jelentett. Az alapszakasz során, 33 meccsen 8 gólt lőtt és 15 gólpasszt osztott ki. Mindkét kategóriában, valamint 23 pontjával a kanadai táblázaton is egyaránt a BJA HC top 10-ben végzett, a védőink közül pedig a második legtöbb pontot termelte. A rájátszásban 8 mérkőzésen 3 pontot tett be a közösbe (1G + 2A).
“Danit szintén utánpótlás kora óta ismerem, a 95-96-os korosztály egyik meghatározó játékosa volt a Fehérvárban. Emberileg olyan sok mindent nem tudtam róla, azt viszont láttam, hogy mennyire tehetséges és szorgalmas srác. Amikor inkább erről a másik oldaláról érdeklődtem, segítettek a játékosaim és Dani környezete, mert szakmailag nem volt kétség bennem a képességeit illetően. Szerintem ő egy kicsit megragadt az újpesti sztoriban, ennél sokkal több van benne, amit aztán bizonyított is az előző szezonban. Ráadásul egy nagyon szimpatikus, értelmes srácot ismertem meg jobban a személyében. Úgyhogy örülök neki, biztos tudunk közösen még egyet lépni előre. Bár már őt is keresgetnék – azért két magyar csapat fog játszani az ICEHL-ben -, és Szabó Dani a képességei szerint beférne oda is. Ilyen játékosból jó pár van még a keretünkben. Nyilván kell szerencse és még pár dolog ahhoz, hogy ez megvalósuljon, de az én célom az, hogy legyünk együtt itt sikeresek és majd a fejlődés fogja meghozni azt, hogy mondjuk a játékosoknak szerződést kínálnak, tovább visznek tőlünk.” – mondta Kangyal Balázs.
Arról kérdeztük Danit, hogyan sikerült számára a beilleszkedés, miért döntött a maradás mellett.
” A beilleszkedéssel nem volt semmi probléma. Sokakat ismertem a válogatottból vagy klubcsapatból, és szerintem hamar be is fogadtak a srácok a BJA (MAC) családba. Emiatt egész szezonban nagyszerűen éreztem magam, nagyon jó brigádunk volt.
A döntésemnek nagyon egyszerű oka van: nagyon jó volt a társaság, nagyon jól éreztem magam. Megkaptam a bizalmat az edzők és a vezetőség részéről, így amikor megkérdezték, hogy maradnék-e még egy évet, hezitálás nélkül igent mondtam.”
Szabó Dániel sem kímélte magát, mindent, és még annál is többet beleadott minden egyes meccsbe, amikor csak jégre lépett.
Bizony, nála is előfordult, hogy egyik percben Hubay Zsombi a még vérző sérülését látta el, míg a másik percben már újra a jeget hasította.![]()
” Az első meccsen sikerült felszakítani az államat, azonban szerencsére nem volt komoly, így vissza tudtam menni játszani. Ezzel nemcsak én voltam így, a csapatban mindenki a vérét adta a jégen, de szerintem ez a minimum, amit megtehetünk azért, hogy eredményesek legyünk.
Sajnos a sérülések a legrosszabbkor jöttek a rájátszásban, az Újpest ellen eltört a lábfejem. Azzal meg tudtam folytatni, viszont az elődöntőben a Csíkszereda ellen csaknem elszakadt a belső térdszalagom és nekem azzal véget ért a szezon. Az 5. meccsen már nem tudtam játszani, a lelátóról néztem a csapatot. Borzasztó érzés volt, hogy kint kell ülnöm a lelátón és nem tudok a srácok segítségére lenni.”
Szerencsére akadt azért sikerélménye is, mely siker létrejöttéhez igencsak hozzátette a maga részét.
” Nagyon örülök, hogy Magyar Bajnokok lettünk, nekem ez volt az első kupa, amit magasra emelhettem felnőtt pályafutásom során (leszámítva a Magyar Kupát). Viszont mint mondtam, sajnálom, hogy a Sportklub elleni elődöntő így sikerült. De úgy gondolom nem lehetünk csalódottak, tanulni kell a hibákból és jövőre talán jobb eredményt érhetünk el.”
Előfordul, hogy az élet felülírja a terveinket. Hozzáállás kérdése, hogyan tekintünk a kihívásokra. Dani ebben is követendő példa.
“Hát a nyaram elég kaotikus. A tervünk az volt a családdal, hogy a nyarat Fehérváron töltjük, viszont közbeszólt a sérülésem. Így heti 2-3 alkalommal járok rehabilitációra Budapestre, úgyhogy igazából 3-4 éjszakánál többet nem töltünk egyik helyen sem.![]()
Szerencsére a rehabilitációm jól halad, próbálnak a terapeutáim mindig egy kicsit visszafogni, hogy ne siessek, mert most van idő nyáron 100%-osan meggyógyulni. Bevallom ez nekem egy kicsit nehéz, mert mindig próbálom feszegetni a határaimat.
Azonban jelenleg nem ez a cél, hanem, hogy rendbe jöjjön a térdem. Azért volt persze időm pihenni és kikapcsolódni is. Igyekszem minél több időt a kisfiammal tölteni, próbálok jó férj és apa lenni. Van amikor ez egyszerű, de vannak pillanatok, amikor nehezebb.
“
Maradhatunk annyiban, hogy nemcsak Kangyal Balázs örül, amiért újabb évre kedvenc csapatunkat erősíti a #28-as? ![]()
Sérülésmentes és sikeres 2025/2026-os szezont kívánunk, Isten hozott! ![]()
![]()
![]()
