Alább olvasható a ma esti mérkőzés értékelése.

Kangyal Balázs:

” Az elején kicsit szerintem megragadtunk, túl szépen akartunk játszani. Amúgy ezt én támogatom, csak ha a jég minősége kritikán aluli (mindkét csapatnak az volt), akkor kell tudni változtatni a rendszeren és más dolgokat kell csinálni. Ez nem nagyon sikerült. Utána visszajöttünk a második harmadban, mi domináltunk, a harmadik harmadban is. Sokkal többet lőttünk kapura, de voltak fegyelmezetlenségek, nem annyira akartunk védekezni, inkább csak támadni, ennek ez lett a vége. Ha igazságos akarok lenni, akkor az elmúlt három évben talán húsz mérkőzést játszottunk egymással, mindet mi nyertük, voltak olyan mérkőzések, amikor lehet, hogy nem annyira érdemeltük meg a három pontot, lehet, hogy ma ezt kellett visszafizetni. Gratulálok az ellenfélnek.”

Arany Máté:

” A jó védekezésünk alapozta meg a sikert, összeálltak a csatárok, hátvédek és a kapus is, így zártan tudtunk védekezni. A BJA az egyik legkombinatívabb hokit játssza a ligában, jól tudtuk őket a periférián tartani. Így is megtalálták egymást olykor a passzaikkal, bejutottak a fontos területekre, de odaértünk ütővel, testtel, sokat blokkoltunk, a kapus is remekül védett – ez lendületet adott és ebből tudtunk erőt meríteni és építkezni. A másik kulcs tényező, hogy végre három gólt tudtunk szerezni. Amit kértünk a srácoktól, azt visszakaptuk. “

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás