Blake Orbánt kérdeztük, hogy hol és kivel játszik a Csapat holnap
2020-01-13
MAC Újbuda – HC Mikron Nove Zámky: 3-4 (hosszabbítás után)
2020-01-14

MAC Újbuda-HC Nové Zámky 19:00

Kedves szurkolóink, a hétvégi Magyar Kupa final four előtt ez az utolsó Tipsport liga meccsünk, ráadásul hazai pályán.
Vezetőedzőnket kérdeztük arról, hogy mi várható ma este.
"A tabellán közvetlen mögöttünk álló Érsekújvárt fogadjuk ma, a két idegenbeli meccsünkön ellenük nem sok babér termett nekünk, az egyetlen hazai mérkőzésünkön viszont egyértelmű győzelmet arattunk.
Természetesen a mai célunk sem lehet más mint a győzelem. Egy nagy energiával játszó és viszonylag fizikális hokira építő ellenfélre készülünk, azt gondolom ha a sebességünket jól használjuk, akkor az lehet az, amit ők nehezen fognak kezelni. Az előző mérkőzéssel megegyező összeállításban kezdünk, ami azt jelenti, hogy a sérültjeink közül senki sem fogható hadra még.
A leghosszabbnak talán Nagy Krisztián felépülése tűnik most, akinek több ütés érte a fejét, ennek következtében egy jelentősebb agyrázkódást szenvedett, amiből a visszatérés lassúnak és körülményesnek ígérkezik, de mostmár jó úton vagyunk és bízunk benne, hogy néhány hét múlva újra játszhat Ő is."
Találkozunk este, az nem is kérdés, hogy izgalmas mérkőzésre van kilátás, de minden bizonnyal a hangulatra sem lesz majd panasz, hiszen a két csapat szurkolótábora közti viszony példaértékű, a szurkolás pedig parádés.
Várjuk szeretettel az érsekújvári szurkolókat, mi készítjük már a hangunkat.😀
Hajrá MAC!!!

Fotó: Pórszász Áron, archív

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás