MAC Újbuda-iClinic Banská Bystrica 17:00
2019-10-06
Majoross Gergely
Majoross Gergely meccs utáni szakmai véleményét alább tudják meghallgatni!
2019-10-07

MAC Újbuda – HC ’05 iClinic Banská Bystrica: 2-5

Tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk ma este, ennek megfelelően erősen is kezdtek a vendégek.
A mérkőzés első harmadának nagyrészében a Besztercebánya irányított, nagyon sok helyzetet alakítottak ki, de Bálizs Bence is készült belőlük, kiváló formában védett. A 12. percben végül csak sikerült áttörést elérniük és emberelőnyből megszerezték a vezetést. Két és fél perccel később érkezett a MAC csattanós válasza. CJ Stretch indult meg és cselei után a korong Sofron István elé került, aki értékesítette is a pakkot (1-1).
A második harmadban folytatódott a vendég nyomás, a MAC kontrákkal operált és egyszer-egyszer sikerült is beszorítani az ellenfelet a kapuja elé. Gólt azonban most csak a Besztercebánya lőtt, ráadásul hármat is. Először Jaaskelainen kerülte meg a kaput és húzta be Brunya mammutja alatt, majd Bubela egy visszatett korongból volt eredményes. Aztán 5 perccel a vége előtt Hickmott lövése átpattant kapusunkon és Jaaskelainen kotorta be a gólvonalról. (1-4)
A harmadik játékrészre kiegyensúlyozottabb lett a játék képe, többször ki tudott támadni a MAC és mindkét oldalon voltak veszélyes helyzetek.
A kilencedik percben aztán a kapu előtti káoszt követően újból Jaaskelainen volt eredményes.Négy percre rá egy szép leindításból Tomás Klempa szépített egy nagyon pontos lövéssel.
A harmad hátralevő részében tovább brusztoltak a csapatok, a Banska Bystricától megszokott fizikai játék dominált, de több gól már nem esett. (5-2)

Fotó: Pórszász Áron

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás