HKM Zvolen-MAC Újbuda 17:00
2020-01-26
Majoross Gergely
Itt lehet meghallgatni vezetőedzőnk mérkőzés utáni véleményét
2020-01-26

HKM Zvolen – MAC Újbuda: 8-6

Gólokban gazdag, az elejétől a végéig izgalmas, pörgős mérkőzést játszott a MAC ma Zólyomban.
Az első perc végén emberelőnybe kerültünk, amit Chris Langkow azonnal ki is használt, Macaulay és Carlisle asszisztjából vágta be az első gólját.
Másfél percre rá jött az egyenlítés Tibensky ütőjéről, majd a harmad végén újabb gólváltás következett.
A MACból ismét Langkow talált be, ismét emberelőnyből (a gólpasszosok ezúttal Brance Orbán és Bodó voltak), de erre szintén emberfórban jött az egyenlítés 15 másodperccel a harmad vége előtt. (2-2)
A második játékrész kicsit lassabban indult, de ugyanannyi gólt hozott.
Az első találat a hatodik percben született, Juraj Mikus lőtte, ezzel először vezetett a meccsen a Zólyom.
A MAC azonban nagy erőket mozgósított és a 34. percre megfordította az állást Sofron és Langkow góljával.
All-Starunk ezzel a góllal mesterhármast ért el a mai találkozón.
Sajnos hamar kiegyenlített újból a szlovák csapat, egy perc sem telt el, amikor Parks egalizált. (4-4)
Az igazi őrület a harmadik harmad elején kezdődött. Itt másfél percen belül lőttek 4 gólt a csapatok: előbb
a Zólyom duplázott, majd Pitt és Stretch góljaival hatalmas tartásról tanúbizonyságot téve egyenlített a MAC! Az 55. perc sajnos újabb hazai gólt hozott, ezúttal McPherson vette be a kapunkat és hiába próbált meg mindent erőn felül a Csapat, ebből már nem sikerült felállni.
A legvégén megpróbálkoztunk a kapus lehozatalával is, így az üres kapuba végül Mraz adta meg a kegyelemdöfést és állította be a végeredményt. (8-6)
Gratulálunk a srácoknak, hatalmasat küzdöttek, Chris Langkownak pedig a mesterhármasért jár a nagy taps!
Találkozunk szerdán hazai pályán, segíteni fogjuk a Csapatot legjobb tudásunk szerint, hogy győztesen hagyhassák el a jeget.

Hajrá MAC!!!
Fotó: Pórszász Áron, archív

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás