Jöhet egy kedves ünnepi szösszenet?

Kedves szurkolóink, jöhet egy kedves ünnepi szösszenet?😍
Szerencsére az időjárás is kegyes volt ehhez a mai akcióhoz,
mivel gondolt egyet Marton Tibi, Urbán Reni és a női csapat két játékosa,
“elkötötték” a MAC Budapest – Női Jégkorong Csapat buszait és uccu neki,
meg sem álltak a Vál-Völgyi kisvasútig!
Naná, hogy előtte egy kis kitérőt tettek a gyermekotthon felé, ahol azok a gyerekek élnek,
akiknek a karácsonyi mezlicitet szerveztük, és akiknek a sorsa nagyon a szívügyünk lett mióta megismertük őket.
Hála Istennek, olyan vidám, jó hangulatú program kerekedett ebből a húsvéti kirándulásból,
hogy egy darabig lesz miről beszélni, lesz mire visszaemlékezni a gyerkőcöknek.🤩
Volt kisvasutazás, állatsimogatás, tojás keresés és gyűjtés nagyon szórakoztató módon
– bizony meg kellett az agysejteket mozgatni az ajándékokért 🤪-,
mindez friss levegőn, kellemes, szép környezetben.
Persze minden jó véget ér egyszer, ez ma sem volt másképp, gyorsan elrepült az idő,
a jóízű ebédet követően délután sajnos fel kellett cihelődni, és irány vissza Budapestre.
Talán az vigaszt jelent a gyerekeknek majd a hétköznapokban, hogy ránk tényleg számíthatnak,
mostanra megtapasztalhatták, hogy nem a levegőbe beszélünk, törődünk velük. ❤️🏒🥅
Mert hol van még a nyaralás a Balatonnál? Ahogy magunkat ismerem,
még biztos ki fogunk találni az előtt is valamit. És közben. És utána. 😍
Én mondtam, hogy nem engedjük el a kezüket, ugye? Nem is fogjuk!
Hajrá, MAC HKB Újbuda!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás