Dunaújvárosi Acélbikák – MAC HKB Újbuda 17:30
2021-10-24
Elmarad az október 28-i MAC HKB Újbuda-Brasov Wolves mérkőzés!
2021-10-26

Dunaújvárosi Acélbikák – MAC HKB Újbuda: 3-9

A vártnál talán küzdősebb első harmadot hozott ez az összecsapás, aminek az alaphangját egy villámgyors dunaújvárosi gól adta meg, Török villant a 34. másodpercben és szerezte meg a vezetést a hazaiaknak. Azonban a MAC HKB sem szaladt sokáig az eredmény után, a 7. percben Tóth Gergely egyenlített ki Schlekmann Márk és Scott Macaulay asszisztjából. (1-1)
A második harmadot aztán megosztotta a két csapat. Az első 11 percet a Rozsomákok uralták, először csapatkapitányunk, Pozsgai Tamás szerezte meg a vezetést egy hatalmas emberelőnyös góllal, majd nem sokkal később Schlekmann is betalált, a harmad közepe után pedig Trevor Gooch növelte az előnyt.
Az Acélbikák azonban nem adták fel és nagyot harcolva visszajöttek egy gólra, Marosi és Szűcs alig másfél perc különbséggel voltak eredményesek.
Mégis miénk volt a zárszó, Dansereau az utolsó percben betalált, így kicsit nyugodtabban mehettek szünetre a srácok és mi is. (3-5)
Alig kezdődött el a harmadik harmad, Dansy tett róla, hogy még nyugodtabbak legyünk, mivel már az első percben tovább növelte előnyünket egykori csapata ellen, majd a 11. percben a mesterhármas is összejött neki, mert bevágta a harmadik gólját is Krajcovic hálójába.
Ezt pedig Trevor Gooch sem hagyhatta annyiban, Ő is megvillant még kétszer, így neki is összejött a triplázás. Előbb a 17., majd a 19. percben talált be, ráadásul nem is akármilyen gólokat láthattunk, be is állította azokkal a végeredményt. (3-9)
Külön kiemelném Farkas Roland teljesítményét, aki rendkívül magabiztosan és jól védett mindvégig.
Nem okozott csalódást egyik Erste Liga újoncunk, Weidemann Márk sem, aki nagyon jól és hasznosan játszott a mai mérkőzésen, remekül helytállt a posztján. 😍 Gratulálunk a Csapatnak, ez bizony szép volt srácok! ❤️🏒🥅
Köszönjük szépen a fotókat Anda Fábiánnak, az Acélbikák fotósának.
Hajrá MAC HKB Újbuda!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás