Két Kovács és egy kistigris

mac1207
Nehogy elfelejtsünk hangolni egy jó kis Majoross Gergely nyilatkozattal
2017-12-07
DSC_2181
Ma délután 17:30-kor Brassóban csap össze a MAC Budapest az ASC Corona 2010 Brasov csapatával
2017-12-08
Sajnos tegnap kiderült, hogy Bronson nem tud a társakkal elutazni Erdélybe, kisebb sérüléssel bajlódik. Mivel csapatunk orvosa azt ígérte neki, hogy néhány nap pihenő nap után újra a régi lesz, nagy bánatosan elfogadta a diagnózist. Ez persze nem akadályozta meg abban, hogy első kérésre ne ugorjon és névrokonával, szeretett tavalyi csapatkapitányunkkal együtt meg ne látogassák a kórházban lábadozó Nyers Eriket. A Táti Tigrisek csapatában hokizó kisfiú egy sikeres szívbillentyű cserén van túl és bár most kicsit még gyenge a műtét után, ennek ellenére nagy örömmel fogadta Kovács Bronsont és Kovács Csabát amikor beléptek a kórtermébe. Minden bizonnyal akadt közös témájuk. :) Hokisok egymás közt soha nem unatkoznak, az életkor itt aztán semmit nem számít! Mihamarabbi jobbulást kívánunk Eriknek mi is! Természetesen bármikor szeretettel várjuk egy jó MAC Budapest meccsre a szüleivel, barátaival együtt. Aztán szeretnénk hallani az U14-ben való vitézkedéseiről majd a későbbiekben, mert hatalmas utat járt be ilyen rövid idő alatt- egy évesen volt az első műtétje- példát mutathat sportszeretetből és erős akaratból ez a kis tigris bizony nekünk, felnőtteknek is.

Hajrá Erik! Hajrá Táti Tigrisek! Hajrá MAC Budapest!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás