A tegnapi mérkőzésről kérdeztük vezetőedzőnket, Majoross Gergelyt
2019-09-07
Ma este 21:00-től startol a Szétlövés!
2019-09-12

Isten hozott, CJ Stretch!

Kedves szurkolóink, sok keresgélés van a hátunk mögött, de megérte nem elkapkodni, nagyon úgy néz ki, hogy megtaláltuk azt akit kerestünk.
CJ a kaliforniai Irvine-ben született, de junior éveit a kanadai WHL-ben (Western Hockey League) töltötte a Kamloops Blazers-nél. Itt az utolsó két évében teljesedett ki igazán, 2008-2009-ben 72 mérkőzés alatt 86 pontot szerzett, egy szezonnal később pedig 68 meccsen 81 pont került a neve mellé.
Ezután egyenes út vezetett számára az ECHL-be, onnan pedig az AHL-be. Előbbiben az Ontario Reign csapatát erősítette, utóbbiban pedig több csapatot is megjárt, a legtöbb időt az Oklahoma City Barons-nál töltötte.
A jobbkezes center 2015-ben a DEL2-be igazolt, ahol előbb a Starbulls Rosenheim-nél kamatoztatta pontszerző tehetségét - 50 mérkőzésen 62 pont -, egy szezonnal később pedig a Löwen Frankfurttal megnyerte a bajnokságot. Itt 52 meccs alatt 60 pontot hozott, a rájátszásban pedig 14 összecsapáson 16-ot. A következő szezont is a frankfurti alakulatnál játszotta és még jobban rátett az eddigi teljesítményére: 50 mérkőzés során 65 pontot szorgoskodott össze, a rájátszásban pedig 12 meccsen még 15-öt.
A tavalyi szezonban már az EBEL-ben lépett jégre, az Orli Znojmo csapatánál. Itt tovább folytatta a jó sorozatát, kereken 1 pont/meccs átlagot hozva - 51 mérkőzésen 16 gól és 35 gólpassz. A rájátszás során pedig még 4 pontig jutott 5 mérkőzésen.
Majoross Gergelyt kérdeztük az új igazolásunkról.
"Elég sokáig kivártunk ezzel a center pozícióval, mert nem nagyon sikerült megegyezésre jutnunk olyan kaliberű játékossal, akikről azt gondoljuk, hogy tud nekünk segíteni. Voltak olyan időszakok amikor én nem találtam azt az embert aki megfelelő lehetne, és voltak olyanok, amikor ajánlatok tömkelegét küldtem és egyik játékos sem fogadta el azt. De azt gondolom, hogy megérte a kivárás és az idegeskedés, hiszen egy olyan játékost találtunk, akire tökéletesen illik az a leírás, ami bennünk megfogalmazódott mint igény. Nagy az elvárás ehhez a pozícióhoz, úgyhogy örülünk, hogy egy ilyen kaliberű játékost sikerült találnunk. Biztosak vagyunk abban, hogy CJ segítségére lesz a Csapatnak, és tovább növeli a bennünk rejlő támadó potenciált."
Vadonatúj centerünk sem úszta meg a szokásos kérdéseket.
"Megtalált ez a lehetőség, hogy játszhatnék a MAC-nál és mivel annyi jót hallottam a csapatról és a városról is, nagyon izgatott lettem amiért csatlakozhatom hozzájuk. Egyik korábbi csapatom általános igazgatója a magyar jégkorong válogatott vezetőedzője volt, Ő mondta, hogy a magyarországi hokikultúra a jó, keményen dolgozó játékosoknak lett kitalálva. Hallottam, hogy a szlovák liga is jó, van néhány korábbi csapattársam, akik játszottak ott és mind azt mondták, hogy ez egy erős liga. Hogy milyen játékosnak tartom magam? Okos és képzett játékos vagyok, aki jól lát a jégen és átlátja a helyzeteket, elősegítve ezáltal a jó dolgok történését. Keményen játszom mind támadásban, mind védekezésben.
Célkitűzésem az, hogy jó alapszakaszt hozzunk össze és bejussunk a rájátszásba. Onnantól pedig mindig csak az aktuális körre kell koncentrálnunk, egészen a bajnoki címig.
Kaliforniai vagyok és szeretek olyan sok időt tölteni Laguna Beach-en a családommal és a barátaimmal amennyit csak lehet. A bátyám idén nyáron nősült, fantasztikus volt az esküvő és a szertartást követő parti is, aztán csomó haverommal elmentünk Disneyland-be, hogy megnézzük az új Star Wars Land-et. Idén ennyi fért bele lazításképpen a nyaramba. Készen állok az új szezonra."
Mi is készen állunk, sőt, alig várjuk már, hogy kezdjünk!
Sikeres és sérülésmentes szezont kívánunk CJ Stretchnek kedvenc Csapatunknál.❤️🏒🏆

Hajrá MAC!!!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás