Megjelent egy nagyon pozitív hangvételű interjú a szlovák médiában…
2019-08-06
Megszülettek a 2019/2020 szezon jegy és bérlet árai
2019-08-08

Isten hozott, Chris Carlisle!

Isten hozott, Chris Carlisle!

Úgy gondoltuk kedves szurkolóink, hogy ma estére kicsit felpörgetjük a MAC Újbuda szimpatizánsokat, kicsit meguntuk, hogy mindig reggel dobjuk be a jó híreket.😜 Nézzük csak kit is sikerült leigazolnunk!
Chris Carlisle a New Jersey állambeli Fort Lee-ben született, de már serdülő éveit is a kanadai OHL ligás Oshawa Generals-nál töltötte. 2011-től kezdve négy szezont húzott le a csapatnál és a 2014-2015-ös szezonban OHL bajnokok lettek, valamint a Canadian Hockey League Memorial kupáját is megnyerték utána. Chris számára is ebben a szezonban jött ki legjobban a lépés, 68 mérkőzésen 44 ponttal csapata hetedik legeredményesebb játékosa volt és nagyban hozzájárult a bajnoki címhez. Hétszer talált be az ellenfelek hálójába és 37 gólpasszt osztott ki a társaknak, ez utóbbi az ötödik legtöbb volt csapaton belül. Ezenkívül a +/- mutatóban a Generals második legjobbja volt +40-nel. A rájátszásban még 5 gólpasszt jegyzett, és +/-ban itt is a második legtöbbet szerezte (+9).
A sikerekben gazdag szezon után Carlisle útja az AHL-be vezetett, a Binghamton Senators csapatánál játszott 2 szezont, valamint két meccs erejéig az ECHL-es Evansville-nél is jégre lépett.
2017-18-ban már az olasz HC Bolzanoban szerepelt az EBEL-ben, 45 mérkőzésen 4 gól és 9 assziszt került a neve mellé, valamint szezon végén EBEL bajnoki címet ünnepelhetett.
A tavalyi szezonban visszatért az Egyesült Államokba és az ECHL-ben erősítette a Manchester Monarchs csapatát, de közben 3 AHL csapatnál is szerepelt kölcsönjátékosként.
Nem is úszhatta meg kérdések nélkül, de nagyon kedvesen és könnyedén vette az akadályokat, írta a válaszokat, küldte a képeket. Olyan beugratós kérdéseink voltak például, hogy mit tud a magyar jégkorongról és miért pont a MAC Újbudát választotta?
"Magyarország az IIHF egyik legrégebbi tagja. A magyar jégkorong egyre jobban bővül és megvan benne a motiváció, hogy inspirálja és ösztönözze a fiatal jégkorongozók következő generációját. Jelenleg Magyarországon a jégkorong jelentős figyelmet kap. Miért a MAc Újbudát választottam? Elvégeztem a házifeladatomat: mert nagyon jól ismert és nagy tiszteletnek örvendő csapat Magyarországon."
Arra a kérdésünkre, hogy milyen célkitűzései vannak a rá váró szezonban ezt felelte:
"Kétirányú védőjátékos vagyok, a támadásban is kiveszem a részem. Megjátszom a korongot és jól korcsolyázom. Szeretnék jó szezont futni, pozitívan hozzájárulni mind a védekezéshez, mind a támadáshoz és a maximumot nyújtva hozzásegíteni a csapatot a bajnoki címhez."
Mikor a nyaráról és úgy általában a hobbijairól kérdeztük, csupa nyugdíjas tevékenységet sorolt fel: "A nyaram nagyrészt munkával és korcsolyázással telt.
Szabadidőmben szeretek túrázni, biciklizni, elmenni a strandra, bármilyen tevékenység érdekel, amit a szabadban lehet végezni."
Vezetőedzőnk ezt mondta új igazolásunkról:
"Egy ilyen kétirányú hátvédet kerestünk az utolsó hátvéd pozicióba és azt gondolom, hogy Chris személyében találtuk meg a megfelelő játékost. Ő egy nagyon jól korcsolyázó hátvéd, aki kiváló a koronggal, védekezésben nagyon jól használja az ütőjét és ami a mi esetünkben kiemelkedően fontos az az, hogy a személyiségéről is csupa jót sikerült kideríteni. Az eddigi közösen elintézendő dolgok során is arra a következtetésre jutottunk, hogy egy nagyon jó sportoló csatlakozik hozzánk. Ő is nagyon izgatott már, hogy itt lehessen és mi is nagyon várjuk már, hogy a Csapatunk része legyen. Biztos vagyok benne, hogy nagy erősítés lesz a hátsó alakzatoknak."
Sikeres 2019/2020 szezont kívánunk, Isten hozott a Csapatban, Chris Carlisle!
Van egy olyan érzésünk, hogy nagyon hamar meg fognak kedvelni úgy a társak és a stáb, mint a szurkolók.

Hajrá MAC!!!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás