Chris Bodó a MAC Újbudában folytatja karrierjét!
2019-05-17
Viszlát, Keegan Dansereau!
2019-05-22

Csapatkapitányunk, Pozsgai Tamás, a MAC Újbudában folytatja pályafutását, Isten hozott, Pozsi!

Csapatkapitányunk mérkőzések számában kimaxolta a lehetőségeket: 57 mérkőzésen játszott, ami a legtöbb volt a MACnál (vele együtt ugyanennyiszer még csak Klempa és Brown szerepelt). Ez idő alatt Pozsit mindössze hússzor állították ki, ami igazán szép teljesítmény. Amellett, hogy hátul nagyon jól összefogta a védelmet, Csapatunk egyik legeredményesebb védőjátékosa is volt: 3 gólja és 8 gólpassza egyaránt harmadik, 11 pontja pedig a negyedik legtöbb volt a MAC védői között.
Majoross Gergelyt kérdeztük, miért szavazott újra bizalmat Pozsgai Tamásnak.
" Nagyon örülünk, hogy a kapitányunkat is sikerült maradásra bírni. Azóta a Macban van, hogy öt éve megalakult a felnőtt csapatunk és Ő az egyik oszlopa az öltözőnek. Azt gondolom, hogy most már azt is mondhatjuk, hogy az egész arculatnak is fontos része. Örülünk, hogy velünk marad és bízunk benne, hogy további nagy sikereket tudunk együtt elérni, épp úgy, ahogy ezt az eddigiekben tettük."
Természetesen arra is kíváncsiak voltunk, hogy miként vélekedik előző szezonunkról és mit vár a következőtől Pozsi.
"A MAC-cal hosszúra nyúlik a történetünk, a kezdetektől számítottak rám, ebből 2 éve már kapitányként és hát évről évre tudtunk valami fantasztikusat csinálni együtt! A tavalyi szintlépést követően mi más lehetne a további cél, mint az, hogy egy komoly szintű ligában messzebb jussunk, javuljunk és gyorsuljunk a játékban? Továbbra is hasznos tagja és a vezére leszek a csapatnak, azt megígérem.
Ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni, az a szurkolóink teljesítménye.
Szeretném megköszönni azt, hogy ilyen mértékű támogatásban részesítettek bennünket. Hihetetlenül jó érzés volt látni, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a Csapat iránt, a sok lelkes szurkoló nem hagyott ki egy idegenbeli meccset se! Jövőre még nagyobb szükség lesz rátok, hisz előrébb törünk, legyen jó hangos a Tüskecsarnok!
Jelenleg a Vb utáni pihenésemet töltöm, mert lassan majd kezdődik a nyári alapozás. Ilyenkor a családdal pótoljuk azt a kiesett időt amit szezon közben elveszítünk, mindenféle kisgyerekes programokban veszünk részt Zsófival és Danival, a nagyszülőkkel, barátainkkal is igyekszünk minél többször összejönni, felértékelődik az együtt töltött minőségi idő."
Mi csak mosolygunk és nagyon örülünk amiért Pozsi marad velünk, hiszen nélküle nehéz lenne elképzelni a Csapatot. Jelenléte az öltözőben ugyanolyan markáns és fontos mint a jégen. A szorgos hétköznapokban sem tud úgy elmenni a folyóson, hogy egy mosolya, jó szava ne lenne az emberhez, figyelmes név, szüli és ünnepnapokon, számítani lehet rá mindenkor és mindenben. Itt mi is megragadnánk az alkalmat, hogy megköszönjük a Pozsi családnak- Jolikának, János papának és Pozsi bátyjának, Péternek-, hogy szintén a kezdetek óta, olyan "még csak most utoljára hozd el kérlek szépen" kérésünk nem lehet(ett), hogy munkából a gyártónkhoz O-Sport rohanva, az utolsó percben leadott és sokszor még aznap elkészített ezt-azt, meccsre jövet el ne hozzák nekünk. Cipelik a meglepi pólókat a Csapatnak, ha éppen playoff fele közeledve azzal szeretnénk meglepni a srácokat vagy éppen a nagy MAC zászlót, mikor mi adódik. Mindenben és mindig támogatják a Csapatot, akkor és ott amikor valóban szükségünk van segítségre. És hogy szurkolnak!🤪😀😘
Egy szó mint száz: a Pozsgaiak nélkül kevesebbek lennénk, örülünk, hogy újabb szezonban magunk mellett tudhatjuk Őket!❤️
Hajrá MAC!!!

Fotó: Koncsár Irma

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás