MHK 32 Liptovsky Mikulás-MAC Újbuda 17:00
2019-12-08
Majoross Gergely
Itt is a mai mérkőzés utáni nyilatkozat…
2019-12-08

Mhk 32 Liptovsky Mikulas – MAC Újbuda: 1-2

Megcsinálták a mieink, behúzták a győzelmet a válogatott szünet előtti utolsó mérkőzésen!
Gól nélküli első húsz percet követően nagy esély adódott a hazaiaknak, hogy megszerezzék a vezetést, Garát Zsombor húzta vissza a kapura törő Uhrikot, aki így büntetőt lőhetett. Bálizs Bence azonban bravúrral védte a sértett kísérletét.
Ez pedig felvillanyozta a mieinket, alig egy perccel a kihagyott lövés után Sofron István szerezte meg a mérkőzés első gólját, Klempa és Carlisle asszisztjából.
Az utolsó percben emberelőnybe kerültünk és CJ Stretchnek ennyi elég is volt, hogy öt másodperccel a végső sípszó előtt megduplázza az előnyünket. (0-2)
Nem adta magát könnyen a tabella utolsó helyén álló Liptószentmiklós sem, az ötvenkettedik percben Maros Piatka révén szépítettek.
Az utolsó két percben Josh Pitt verekedett össze Filip Mezovskyval, valamint Chris Langkow kapott végleges kiállítást.
Az egyenlítés azonban már nem jött össze, hiába nyomták meg az utolsó perceket a hazaiak, így nagyon fontos három pontot hoztunk el. (1-2)
Gratulálunk a Csapatnak, szép volt fiúk!🏆🏒🥅

Hajrá MAC!!!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás