Szlovénia-Magyarország 2-3
2018-04-12
Viszlát, Scott Macaulay!
2018-04-14
Magyar győzelemmel, ráadásul ismét hosszabbításban dőlt el ki nyeri a ma esti felkészülési mérkőzést.
Ma este is megmutatták a srácok, hogy az Ő akaratuk érvényesül, mindent meg is tettek ezért 65 percen keresztül.
A gólgyártást ezúttal nem mi kezdtük és a vendégek gólja is viszonylag későn esett, egészen a második harmad vége előtt 11 másodperccel talált be Hashiba Ryo. Ami persze nem azt jelenti, hogy unalmasan telt volna az azt megelőző 39 perc. Sőt! Szépen kidolgozott támadásaink voltak, többször szorítottuk be a vendégeket a saját térfelükre, rájuk kényszerítve az akaratunkat, Nagy Krisztán első gólja csak pár centin múlott. A tempóra nem lehetett panasz, nézni is fárasztó volt ami a jégen zajlott, de a remek formában védő Fukufudzsi ma este megtalálta Somogyi, Pozsgai, Nagy Gergő, Sebők, Terbócs lövéseinek az ellenszerét, nem lehetett fogást találni rajta.
A második harmad felénél a japánok kapust cseréltek, innentől egy fordulatszámmal magasabbra kapcsoltak a mieink. A vendégek sem műkorcsolyáztak, több veszélyes helyzetet is kialakítottak, bőven akadt dolga Vaynak is, aki néhány igazán bravúros védéssel is kiszolgálta ma este a társakat és a közönséget, mindvégig nagyszerűen tartotta hátulról a csapatot.
Az egyenlítő magyar találat 45:51-nél percben született, Nagy Gergő vágott egy fonákot Nariszavának.
Nem sokkal ezután Chris Bodó szerezte meg a vezetést, Nagy Gergő passzát lőtte be megállíthatatlanul.
Ezt követően újra támadásba lendültek a japánok, két kapura lövésük nem, de a harmadik már utat talált a hálóba, nem egészen öt perccel a vége előtt sikerült egyenlíteniük.
A hosszabbításban aztán hamar eldöntötte a magyar válogatott a meccs kimenetelét: alig egy percet kellett erre várni. Sebők Balázs lőtte be Sofron passzát, megszerezve ezzel az újabb magyar győzelmet.

Hajrá magyar válogatott!

Fotó: Dömötör Csaba

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás