Ma este az Újpest csapatát fogadjuk a Tüskecsarnokban
2019-09-06
A tegnapi mérkőzésről kérdeztük vezetőedzőnket, Majoross Gergelyt
2019-09-07

MAC Újbuda – UTE: 3-1

A mérkőzés első harmadában elejétől fogva a MAC akarata érvényesült a jégen. Sorra dolgoztuk ki a helyzeteket és jópár távoli lövést is eleresztettek a játékosaink. A mérkőzés első gólja emberelőnyből született, egy kemény lövés kipattanóját Brance Orbán tette vissza mértani pontossággal (1-0).A második harmad első perceiben volt néhány komolyabb helyzete a vendégeknek, de még mindig a MAC volt összességében az irányító fél.Az ötödik percben Chris Langkow lövése a felső lécen csilingelt, majd sikerült percekre beszorítani az Újpestet a saját kapuja elé, Márkus azonban mindent védett. Aztán egyre többször került helyzetbe az UTE. Többek közt egy teljesen üresen kiugró újpesti csatár próbálkozását védte Bálizs a mammuttal gyönyörűen. A 14. percben aztán összejött az egyenlítés a lila-fehéreknek, Nagy Nilan szépen bevitte a korongot és még Bálizs mellett is elhúzva közelről egyenlített (1-1).A harmad legvégén majdnem visszavette a vezetést a MAC, de McNally lövése az utolsó utáni pillanatban vágódott a kapuba, így rövid videózás után a bírók visszavonták a gólt.A harmadik játékrészben kicsit szétszakadt a pálya, mindkét oldalon nagyobbnál nagyobb helyzetek adódtak, de a kapusok egyaránt remekeltek.Kevesebb mint hét perccel a vége előtt 4 a 4 elleni küzdelem során Sofron lövése után McNally elé pattant a korong, aki fonákkal a helyére is tette azt (2-1).Másfél perc múlva már emberelőnyben játszott a MAC és Carlisle gyönyörű középre tett passzából Chris Bodó szerzett újabb gólt (3-1).Ez el is döntötte a lényegi kérdéseket, a hátralevő időben pedig gól már nem esett, így maradt a kétgólos MAC győzelem.
Hajrá MAC!!!
Fotó: Dömötör Csaba

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás