MAC Újbuda-HK Poprad 19:00
2019-10-25
A mai mérkőzésről itt hallgathatják meg Majoross Gergely véleményét.
2019-10-25

MAC Újbuda-HK Poprad 7:3

Átérezték a fiúk, hogy a legutóbbi három vereséget követően van miért kárpótolniuk lelkes szurkolóinkat.
Sokáig döntetlen szagú mérkőzést nyertek meg végül nagy különbséggel, biztosan. Pedig a poprádiak szerezték meg a vezetést, Leclerc lőtte a vendégek első gólját. Erre nagyon hamar érkezett a válasz: Brance Orbán egyenlített és Garát Zsombi góljával percek alatt meg is fordítottuk az eredményt.
A vendégek második gólját Mylarnovic lőtte az első harmadban, azonban a kétszeres emberelőnyüket nem sikerült Halász Tomásnak köszönhetően gólra váltaniuk.
Kellett ehhez a fiúk hősies és fegyelmezett védekezése is, hiszen éppen elégszer gyakorolhatták, milyen emberhátrányban játszani, így ezt a kettős hátrányt is kibekkelték.
A második harmadban Szigeti Ákos lőtt egy szépségdíjas gólt, amit nem sokra rá követett a másik Tomás, kedvenc #8 Klempánk gólja.
Mind a két Tomás remekelt, az egyik a kapunkban, a másik a poprádi kapu előtt, de az egész csapatot dicséret illeti a mai estéért, hiszen a hoki csapatsport, akkor jön a siker, ha harcolunk egymásért. Ebben ma este nem volt hiba!
Bár Palocko még lőtt egy gólt, ezt már nem követte több találat poprádi részről.
A harmadik harmad abszolút MAC fölénnyel és gólokkal kényeztetett el bennünket, Chris Bodó szerezte meg a Csapat ötödik gólját Pat McNally passzából, majd CJ Stretch bombázott kékvonalról az ellenfél kapujába az 54-ik percben. A harmad utolsó percében pedig Tomás Klempa belőtte Sofron passzából az utolsó MAC gólt, beállítva ezzel a 7:3-as végeredményt.
Nem zártuk ma a szívünkbe a vendégkapust, de a góljainkkal, és azzal, hogy megelőztük a csapatukat, nemes bosszút álltunk rajta.
A ma este az örömé, de reggeltől az újabb feladatra kell összpontosítani, hiszen vasárnap Gyetván újabb előzésre lesz lehetőségünk.
Köszönjük a nagyon hangos és fáradhatatlan szurkolást, nagy részetek van a mai sikerben! ❤️🏒🏆

Hajrá MAC!!!
Fotó: Dömötör Csaba

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás