Mac Budapest- Újpesti TE, 18.00

Sokszor és sok mindent mondunk szurkolóként a játékvezetőkre ha dühösek vagyunk, ez nem titok…
2018-01-25
Gólzáporos győzelem az UTE ellen! MAC-UTE 8:5
2018-01-26
Ma este, 18 órai kezdettel indulnak meg a felsőház középszakaszbeli küzdelmei. Az első összecsapás helyszíne a Tüskecsarnok lesz, ahol a MAC Budapest fogadja az Újpest csapatát.
Elég rossz szájízzel gondolhatunk vissza az UTE legutóbbi vendégszereplésére, lévén az utolsó két meccset egyaránt hosszabbításban nyerték a lila-fehérek a Tüskében, ráadásul legutóbb ez a MAC Magyar Kupa rájátszásból való kiesését is jelentette. Van tehát miért törlesztenie a csapatnak.
A selejtezőket második helyen zárta a MAC, ezzel a középszakaszt 2 ponttal indítjuk. Az Újpest negyedik helyen végzett, ezért nem jár plusz pont.
A két együttes egyébként most játszik majd hetedszer a 2017/2018-as kiírásban, eddig 3-3 győzelmet szereztek - az alapszakasz során 2-2, a Kupában pedig 1-1 -, bár, ahogy fentebb is említettük, a legutóbbi két meccsen a vendégek örülhettek.
Reméljük, hogy mint azt vezetőedzőnk, Majoross Gergely tegnap már elmondta, sikerült a szünet alatt rendet tenni a fejekben és ez most változni fog.

Hajrá MAC!

Fotó: Dömötör Csaba

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás