Két probléma van a tegnapi mérkőzéssel
2018-12-05
MAC Újbuda – HC Kosice: 3-5
2018-12-07
Összes

Kedves szurkolóink, ma MAC Újbuda- HK Kosice mérkőzésre kerül sor este 18:00 órától.

Eddig kétszer mérkőztünk meg a kassai csapattal, egyszer még október elején itthon, akkor majdnem sikerült a három pontot bezsebelni, végül 1:2-re nyert az ellenfelünk. Az egyetlen MAC gólt Pápa Marci lőtte, akinek szeretnénk is eszébe juttatni a tapsvihart, amivel a parádés bombáját jutalmazta a szurkolótábor. Ha tetszett, akkor itt a remek alkalom repetázni! :)
A második találkozó hatalmas MAC bravúrral ért véget, hazai környezetben sikerült 4:8-ra legyőzni vendéglátóinkat. Az akkori gólszerzőink Odnoga, Bodó, Langkow, Bugár, Orbán, Terbócs, Brown és Dudás voltak.
Ma reggel elkaptuk még edzés előtt vezetőedzőnket, hogy jól kifaggassuk arról, miként készülnek a ma estére.
"A kassai vendégszereplésünkkor rendesen megcibáltuk az oroszlán bajszát, úgyhogy készen kell állnunk arra, hogy nagyobb kihívás elé fog állítani minket az ellenfél mint azt tette az előző két mérkőzésen. Elsősorban arra kell figyelnünk, hogy a védekezésünk és a védekező játékunk kellően pontos és gyorsan reagáló legyen. Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor azt hiszem, hogy a helyzetekkel nem lesz probléma- biztos vagyok benne, hogy tudunk majd kialakítani helyzeteket és fogunk tudni gólokat lőni. Ezek mellett a speciális egységekre hárul még nagy felelősség, ha az emberelőnyünk, emberhátrányunk jól tud működni, akkor azzal jelentősen növelni tudjuk az esélyünket a sikerre."

Hajrá MAC!

Fotó: Manases István

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás