Kedves szurkolóink, ma a Banska Bystrica csapatával játszik este héttől a MAC Újbuda.

HK Poprad vs. MAC Újbuda: 3-1
2018-09-17
MAC Újbuda – Banská Bystrica: 4-0
2018-09-18
Az eddigi meccseinken sem aludt el még senki az unalomtól, de a mai mérkőzés minden bizonnyal fog még újat mutatni, úgy a tempót mind az izgalmakat illetően. Vezetőedzőnk legalább annyira várja az estét, mint a játékosok.
" A tavalyi bajnokkal játszunk, ami érdekes kihívás, megmérettethetjük magunkat a Liga csúcsával szemben is ma. Megmutattuk a srácoknak, hogy milyen tendenciákat lehet észrevenni az ellenfélnél, de alapvetően arra szeretnénk összpontosítani, hogy a mi játékunk rendben legyen és azt az odaadást és harcosságot lássuk amit Poprádon láttunk. Lehetőség szerint kevesebb kiállítással. Ha ez így lenne, akkor nyilván több időnk és energiánk maradna arra, hogy építeni is tudjunk valamit, helyzeteket tudjunk kialakítani és gólokat tudjunk lőni."

A mai mérkőzést is közvetíti a Digisport, hattól nyitnak a pénztárak, a hazai és vendég jegyek egyaránt 1500 forintba kerülnek. Még elérhető néhány bérlet is a hazai 1-es jegypénztárban.

Hajrá, MAC!

Fotó: Mudra László

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás