Ma is van egy születésnaposunk!
2019-07-28
Traktor Cseljabinszk-MAC Újbuda: 6-2
2019-08-03

Kedves szurkolóink, eljött a várt Traktor Cseljabinszk-MAC Újbuda edzőmeccs napja!

A Csapat után kiutazóknak néhány infó: mint azt megtudtuk, öt euróba kerülnek a belépők. A jégcsarnok címe a következő: Koresova ulica 2000, Maribor és persze a mérkőzés kezdetének időpontja 19:00.
Majoross Gergellyel beszélgettünk kicsit arról, hogyan sikerült az eddigi felkészülés, mit vár a ma estétől.
" Nagyon hasznos hét van mögöttünk. A hét első felében még volt pár hiányzónk akik szerdán csatlakoztak és onnantól kezdve készült együtt a keret, amely harminc fő volt. Felhívtunk az utánpótlásból néhány játékost, köztük pár nagyon fiatalt is, akik még az U18-as csapatunkban vannak és így próbáltuk a lehető leghatékonyabban kezdeni a felkészülést. A legfontosabb talán, hogy ezúttal is szeretném megköszönni az Újpestnek a támogatását, akik segítettek minket abban, hogy legyen jegünk. Sokáig úgy volt, hogy lesz a Tüskecsarnokban vagy a Tüskesátorban, aztán az utolsó percben derült ki, hogy sajnos mégsem, így az Újpest húzott ki minket a gödörből. Nemcsak a jégidőért, hanem minden támogatásért, ami az újpesti pályán érezhető volt köszönet illeti Őket. El tudtuk végezni a munkát szárazon is, egy viszonylag forgalmas időszakban elég öltözőt tudtunk kapni, ezért nagyon hálásak vagyunk Nekik, még egyszer köszönjük!
Nagyon örülünk annak, hogy azok a fiatal játékosaink akik tavaly is velünk voltak, egész máshogyan néznek ki most mint egy évvel ezelőtt, nagyon sok munkát tesznek ebbe bele és reméljük, hogy sikerül ezt a színvonalat még feljebb húzni. Az a dolgunk, hogy megtaláljuk a módját majd annak, hogy ezt kamatoztatni tudják majd szezonban is. Az egészen fiataljaink közül is többen nagyon jó benyomást tettek ránk, talán többen is mint amennyien helyet fognak kapni a mai keretben, de nyilván nem utazhatunk huszonegy néhánynál több játékossal, majd az idő előrehaladtával mindenki, akiről azt gondoljuk, hogy közelebb lehet ehhez a szinthez, lehetőséget fog kapni. Akikre először sor kerül az Csollák Márkó, Ő lesz hátul, már szerepelt velünk Extraliga mérkőzésen, és a 2002-es születésű Schleckmann Márk. Azt hiszem, hogy nekik elég nagy élmény lesz ilyen szintű hokiban részt venni.
A felkészültségünket tekintve nyilván nem állunk készen, de nem is ez a cél. A cél az, hogy azokat a dolgokat amiket érintettünk ezen a héten, azokat viszontlássuk és közben fény derüljön arra, hogy ennek a Csapatnak esetleg mik azok a gyengéi vagy javítandó területei, amiken az elkövetkezendő napokban, a Villach elleni meccsig dolgoznunk kell, ott majd ezeket szeretnénk viszontlátni és így szépen haladni egészen a szezonkezdésig.
Az azért egy egészen speciális helyzet, hogy egy KHL élcsapattal csapunk össze augusztus 3-án. Amikor megfogalmazódott bennem az, hogy meg kellene próbálni valami hasonlót, akkor azt azért én sem gondoltam komolyan, hogy ez összejöhet, de szerencsére sikerült egy ilyent összehozni. Bízom abban, hogy ez nagyon sokat ad majd a klubnak és betesszük a lábunkat egy olyan ajtón, amiről azt gondoltuk, hogy nagyon távol van. Valóban nagyon távol is van, de nagyon örülünk egy ilyen lehetőségnek és nagy büszkeséggel fogunk belemenni ebbe a mérkőzésbe."
A Csapatnak és a Mariborba induló szurkolóinknak is szerencsés utat kívánunk, izgalmas meccset és természetesen hatalmas hajrá MAC!!! Mindent bele!

Fotó: Kacskovics Mihály Béla

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás