Kedves szurkolóink, ma este 18:00-tól Nyitrán játszik a Csapat.
2018-11-30
MsHK Zilina-MAC Újbuda
2018-12-02
Összes

HK Nitra – MAC Újbuda: 6-2

Hatalmas iram jellemezte az első harmadot, mindkét csapat keményen odatette magát az első perctől kezdve.
Egy érdekes szituáció után emberhátrányba kerültünk, az egyik nyitrai csatár feldöntötte a kapu előtt Rajna Miklóst, mégis Jesse Dudás ment kényszerpihenőre. A hazaiak Majdan révén azonnal ki is használták az előnyt, megszerezték az első góljukat (1-0).
Nem sokkal ezután hosszú játékmegszakítás következett, mivel az egyik szurkoló petárdát dobott a jégre.
A játék nekünk nagyon kedvezően folytatódott, mert Jared Brown nagy lövése az egyenlítést jelentette a negyedik perc középén. Nagyon komoly helyzeteket sikerült kialakítanunk, de Simboch bravúrosan védett, így nem sikerült növelnünk az előnyünket.
Odnoga Mátyás gyönyörű egyéni megoldás után kiharcolt egy büntetőt, amit be is lőtt, de előtte sajnos szabálytalanul hátrafelé cselezett, így a gólt érvénytelennek nyilvánították a játékvezetők.
A 18. percben aztán Bortňák kapott jó passzt középen és szerezte meg újra a vezetést a Nitrának (2-1).
A második harmad brusztolósabb játékot hozott.
A hetedik percben Scheidl egy messzi lövésbe ért bele közvetlen közelről, növelve ezzel a Nitra előnyét (3-1).
A MAC továbbra sem tudott élni a helyzeteivel, ami később meg is bosszulta magát: az utolsó előtti percben Buček lövése átcsorgott Rajna lábai közt (4-1).
A záró harmadra a hazaiak láthatóan eltökélték, hogy minél előbb végleg el szeretnék dönteni a meccset. Nagyon nyomtak, komoly helyzeteket alakítottak ki, majd a harmadik perc végén Buček meg is szerezte a második gólját, közelről ért bele egy lövésbe, a korong pedig védhetetlenül vágódott be Rajna mellett (5-1).
A MACik azonban nem adták fel! Pár percre rá emberelőnyből szépítettünk Nagy Krisztián révén, aki gyönyörű gólt lőtt, szemből bombázva be a korongot (5-2).
A harmad hátralevő részét nagyon megnyomtuk, folyamatosan támadtunk, míg a Nitra néhány kontrát tudott vezetni csak.
De míg nekünk nem sikerült betalálni, az utolsó perc meghozta az utolsó szlovák gólt: sakk-matt helyzet végén Buček-nek összejött a mesterhármas is (6-2).
Nagyon jól játszott a Csapat, rengeteg szép helyzetet sikerült kialakítani, tudjuk, hogy legközelebb több fog ezekből bemenni. Mert addig edzenek és gyakorolnak a mieink. Valljuk be, élmény volt nézni, hogy bizony a kemény nyitrai védelem alkalmanként bele-bele vetődik a korongjaink útjába, fekszenek, kelnek, csak be ne találjanak a bombáink! Hajrá Mac! Jó utat hazafele a Csapatnak és az őket követő szurkolónknak.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás