HK Nitra-MAC Újbuda 16:00
2019-01-06
Kedves szurkolóink, hallgassuk meg vezetőedzőnk nyilatkozatát a ma esti mérkőzésről.
2019-01-06
Összes

HK Nitra – MAC Újbuda: 6-1

Gyors ütésváltással kezdték a csapatok a meccset: két perc után Szabad Kevin szerzett vezetést a MACnak, amire bő egy perccel később Minarik válaszolt. A harmad hátralévő részében pörögtek a küzdő felek, a komolyabb helyzeteket mi dolgoztuk ki, de több találat egyelőre nem esett.
A második játékrészben a Nitra irányította a játékot, hamar meg is szerezték a vezetést: Scheidl szép szóló után fonákkal húzta be a hazaiak második gólját (2-1).
A sorozatos támadásokat Rajna Miki remekül hatástalanította, öt perccel a szünet előtt azonban, emberelőnyös helyzetben Kerbashian bombáját már nem tudta védeni (3-1).
Az utolsó harmadot előnyben kezdtük, de egy középpályán eladott korongból Bortnak indult meg teljesen egyedül és közelről a felső sarokba lőtt (4-1). A nyolcadik perc meghozta az ötödik nyitrai gólt, Scheidl volt ismét eredményes kettős emberelőnyben. Kisles miatt videóztak a bírók, de végül maradt a pályán hozott ítélet (5-1).
A harmad közepe után Blackwater gólja adta meg a kegyelemdöfést (6-1).
Egészen a végéig támadott a MAC, de az eredményen már nem tudtak a mieink változtatni.
Kedden innen folytatjuk, megyünk tovább!
Szerencsés utat hazafele mindenkinek.

Hajrá MAC!

Fotó: Koncsár Irma

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás