HK Dukla Trencín-MAC Újbuda 18:00
2019-12-06
Holnap ismét útra kel a MAC Újbuda
2019-12-07

HK Dukla Trencin – MAC Újbuda: 8-2

A mérkőzés eleje még viszonylag kiegyenlített párharcot hozott, aztán a kilencedik perc elején megszerezte a vezetést a Trencin Sojcik góljával.
Erre még érkezett a válasz CJ Stretch révén, de a harmad utolsó három percében teljesen szétesett fejben a MAC és háromszor is betaláltak a hazaiak. (4-1)
A második játékrészben többször is emberelőnybe kerültünk, de nem sikerült kihasználni ezeket.
A harmincnegyedik percben Blake Orbán verekedett össze Balánnal, majd a kiállítások után rögtön jött az újabb trencséni gól, ezúttal Alderson ütőjéről.
És ha ez nem lett volna elég, az utolsó két percben még egyet lőttek, amivel már a második harmad végére jóformán eldöntötték a meccset. (6-1)
Sajnos a játék képe a harmadik játékrészre sem változott. Itt az első tíz percben még kétszer bevette a kapunkat az ellenfél, Hecl a második gólját lőtte, Alderson pedig mesterhármasán végezte az utolsó simítást.
Két perccel a vége előtt még Stretch is meglőtte saját maga és egyben a MAC második gólját a meccsen, beállítva ezzel a végeredményt. (8-2)

Hajrá MAC!!!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás