HK Dukla Michalovce-MAC Újbuda 17:30
2020-03-01
Majoross Gergely
Itt van a mai mérkőzés értékelése vezetőedzőnktől
2020-03-01

HK Dukla Ingema Michalovce-MAC Újbuda: 3-0

Nem sokat ismerkedtek egymással a csapatok, egymásnak estek, és már a meccs első percétől kezdve záporoztak a lövések mindkét oldalon. A kilencedik perc elején emberelőnybe került a hazai csapat, és bár ezt nem sikerült kihasználniuk, a kiállítás letelte után pár másodperccel mégis megszerezték a vezetést Hancak révén. (1-0)
A harmad hátralevő részében a kapusok brillíroztak,és bár voltak mindkét oldalon kiállítások, de több gól már nem esett. A második játékrészben Tomás Klempa kapott 2 + 10 perces fegyelmit, majd itt is, ott is jött még egy kiállítás felváltva.
A MACból Carlisle ült éppen a büntetőpadon, amikor Galambos szépen lefülelte Bernard felszabadítási kísérletét és lendületből megkerülve a védőt újabb gólt szerzett. (2-0)
Hiába próbálkozott a MAC, még a szerencse is ellenünk volt. Egy nagy lövésünk a kapuvasról pattant ki, majd a visszatett korong átcsorgott ugyan a kapuson, de megállt a gólvonalon.
A harmadik harmad elejét nagyon megnyomták a mieink, az első hat percben két emberelőnyünk is volt, de a nagymihályi kapus eszén nem sikerült túljárni.
Néhány perccel később a hazaiak megmutatták, hogyan is kell kihasználni az emberfórt, egy szépen középre tett korongot Korhonen emelt be fonákkal a felső sarokba. (3-0)
Szó szerint az utolsó másodpercig harcoltunk a szépítő gólért, de Surák kapuját nem lehetett ma bevenni, így maradt a három pont Nagymihályon.
Kedden hazai pályán lesz esélyünk szépíteni a Nyitra ellen.
Hajrá MAC!!!

Fotó: Pórszász Áron, archív

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás